1983-1987

1983-1987

Balettmester: Rónay Márta

Ez a suli egy olyan különleges élmény, amit máshol nem kaphatsz meg. Reggel balett a Liszt-teremben, aztán futás a suliba tanórákra, délután megint táncórák a suliban, vagy a színházban, este próba, vagy előadás a színházban. Közben lerohantunk a menzára ebédelni. Rengeteget futkostunk…

Ilyenek voltunk

1983 szeptember – 1987 június

A felvételi izgalmai után 17-en kezdtük meg tanulmányainkat 1983 szeptemberében, de az évek alatti lemorzsolódások és iskolaváltások (többen átmentek a Balett Intézet néptánc szakára) következtében csak 8-an végeztünk.

Többen közülünk és én személy szerint is “csak egy iskolára számítottunk” amikor a Művészetibe jelentkeztünk. Ehelyett egy ÚJ VILÁGOT kaptunk. A színházi gyakorlatokon és a szabad bejáráson keresztül tizenévesként belecsöppentünk egy eddig ismeretlen, varázslatos világba. Imádtuk! Mindannyian!

Híres művészektől tanulhattunk.

Balettmesterünk, Rónay Márta nagy türelemmel irányította szakmai képzésünket. Dodi néni, a zenei kísérőnk pedig anyai szeretettel állt mellettünk. Igen emlékezetesek maradtak Hetényi János akrobatika/emelés órái, például amikor bejött órára és az első mondata egy éven keresztül a következő volt: “Kezdjük az órát 100 relevével!” Megéreztük! De istenítettük!
Aztán Eck Imre! Imre bácsi akkor már nyugdíjas volt és az iskola első 2 évében nem tanított bennünket.
 A második év végén jött a hír, hogy következő szeptembertől ő veszi át a színészmesterség óráinkat. Amikor ezt meghallottam, a nyári szünetben komolyan azon gondolkoztam, hogy ott hagyom a sulit, annyira féltem tőle. Azt gondoltam, hogy egy csapat kiforratlan 16 éves biztosan nem tud majd megfelelni a követelményeinek. Hogy megfeleltünk-e? Sosem tudom már meg! De az biztos, hogy mérhetetlenül szerettük, és talán ő is bennünket, legalább egy kicsit. Ahogy koreografált! Mindenkinek ami jól állt az ő testének, személyiségének. Fontos volt neki, hogy jól érezd, amit csinálsz. Ne hagyjam ki Vidákovics Antalt se, aki néptáncot tanított nekünk es az ő hatására többen az osztályból ebbe az irányba váltottak. Néha eltöprengek azon, hogy vajon volt tanáraink tudtak-e, hogy milyen mély nyomokat hagytak bennünk, a szó legpozitívabb értelmében. Remélem, igen, mert nagyon jó érzés lehet tudni, hogy ennyi emberpalánta életét érintették meg felejthetetlenül.

Nagyon nagy motivációt ad, amikor a tanáraid nem “csak” tanítanak, hanem nap mint nap bizonyítanak is
a színpadon, amit mi számolatlan esten néztünk a színházban. Bár nem csak balettet. Bármit! Mindent! Akkoriban játszották a Cigánykerék című musicalt, Kulka Jánossal, Gergely Róberttel, Lang Györgyivel és Vári Évával. Nem tudom, hányszor láttuk, de kívülről tudtuk az egész előadást biztosan! Ezek után, azt hiszem, nem csoda, hogy szerelembe estünk a színház világával.

A végzős 8 főből 1 táncolta végig a pályáját, Dér Dalida, aki a Pécsi Balett tagjaként ment nyugdíjba,
de a többiek is mind, rövidebb-hosszabb ideig táncoltak, vagy táncot tanítottak es természetesen a tánc szeretete azóta is mindannyiunkban megmaradt. Sokszor találkozunk személyesen, amikor csak tehetjük és a Messenger csoportunkban is tartjuk a kapcsolatot.

Kedves Mostani és Leendő Diákok! Ti is élvezzétek legalább annyira ezt a 4 évet, mint mi tettük. Nem ígérem, hogy könnyű lesz, mert néha nagyon nagy lesz a kihívás és a terhelés, de meg tudjátok csinálni.
Azt viszont biztosan ígérhetem, hogy FELEJTHETETLEN lesz. Egész életetekre kiható, gyönyörű emlékekkel fogjátok zárni ezt a 4 évet! Úgyhogy hajrá! Szurkolok nektek.

Üdvözlettel: Ferencz Timea

Nem csak virágot

Jelenet a IV. C charleston zenére koreografált műsorából
Fotó: Proksza László

A koncert

Koncertnek nevezik a pécsi Művészeti Szakközépiskola diákjai a végzős táncosok bemutatkozó előadását: az idei negyedikesek koncertjét tegnap délelőtt tartották a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában.

Hagyomány, hogy az első évesek nem csak virágot adnak át a negyedikeseknek, hanem tánccal is fellépnek a műsorban, s ennek a közreműködésnek praktikus oka is van: ezzel segítik a műsor folyamatosságát. Ráadásul az idei végzősök között nincs fiú, kellett tehát emiatt is a segítség. A kétórás programban tehát a végzős lányokon kívül az első és második évesek is szerepeltek.

A műsor nagyobb része a negyedikeseké volt. A hosszabb, rövidebb néptáncok és balettek koreográfiáját Eck Imre, Tóth Sándor, Vidákovics Antal, Hajzer Gábor, Körmendy László és Bálint Éva készítették, zongorán közreműködtek Bachmann Zoltánné, Kerényi Józsefné és Neumayer Károlyné.

Rónay Márta osztályában az idén nyolc szép és ügyes lány végzett: Dét Dalida, Ferencz Timea, Keresztúri Csilla, Kiss Emilia, Kiss Mónika, Lung Márta, Pakuts Éva és Lukács Anita. Reméljük, közülük minél többet viszontlátunk a színpadon.

G. I.

1982-1986

1982-1986

Balettmester: Végvári Zsuzsa

changement
assemblé
grand battement jeté
rond de jambe par terre
en dehors
en dedans
fondu

Ki miért jött ebbe az iskolába? Mi akar lenni?

 

Szűcs Ágnes visszaemlékezése

A Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatára való visszaemlékezés olyan, mintha egy kaput nyitnánk egy olyan világra, amelyet az ott szerzett élmények és tanítások formáltak meg. Nem csupán egy táncművészeti szakközépiskoláról beszélünk, hanem egy művészeti központról, ahol a táncon keresztül az összművészetek gazdagságát fedeztük fel.

Végvári Zsuzsa és Eck Imre alapító munkássága egy olyan komplex nevelési rendszert hozott létre, amely nem csak a tánctechnikára koncentrált. Itt a balett és a színpadi tánc mellett a művészetek minden területe – a képzőművészet, a zene, az irodalom – szervesen összekapcsolódott és ezek az elemek egy egységes művészeti nevelést eredményeztek. Az órák során nem csupán a testünket képeztük, hanem a szellemünket is, hiszen arra tanítottak bennünket, hogy a művészetek kölcsönhatása milyen nagy hatással lehet egy alkotásra, egy előadásra vagy akár az egész életünkre. Minden mozdulat mögött ott volt a képzőművészet finomsága, a zene ritmikája, az irodalom mély érzelmei.

Az, hogy Végvári Zsuzsa és Eck Imre tanítottak minket, kivételes ajándék volt. Az ő személyükben nem csak mestereket, hanem útmutatókat találtunk, akik emberileg is formáltak bennünket. Számukra a művészet nem pusztán egy szakma volt, hanem életforma. Úgy neveltek minket, hogy megtanuljuk, a tánc nem létezhet a művészetek többi ága nélkül, és hogy legyen az egy előadás, vagy bármilyen más művészi kifejezés, az mindig egy közös kulturális örökség. Ezt a szakmai szemléletet igyekszem én is továbbadni minden tanítványomnak.

1981-1985

1981-1985

Balettmester: Uhrik Dóra

Felidéznék egy történetet: vizsgára készültünk a régi balett teremben, vendégekkel, érdeklődőkkel. Tudtuk, hogy Dóra mesternőnk nem lesz jelen, kórházban van. Bementünk remegő lábakkal, és Mesternő ott volt! Kiszökött a kórházból, hogy ott legyen velünk. Kitettük a lelkünket azon a vizsgán, neki akartunk megfelelni!

táncművészeti képzés

A Pécsi Művészeti Szakközépiskola tagozatai közül a legfiatalabb a tánctagozat. Immár 10 éve tanulnak, gyakorolnak itt a C osztályok növendékei. Az iskolának az 1983/84. tanévig csak 3 táncos osztálya volt, az 1984/85. tanévben fejlődött 4 osztályosra a tagozat.

Az eddigi 5 végzett osztályban 50 tanuló kapott „színházi táncos” képesítést a közismereti és a szakmai érettségi vizsga alkalmával. Közülük legtöbben hivatásos táncosként helyezkedtek el az ország különböző tájain, sőt néhányan külföldön is.

A táncos képesítés azonban nem jelenti azt, hogy innen a tanulók nem folytathatnak felsőfokú tanulmányokat. Jelentkezhetnek a budapesti Állami Balettintézetbe, a Színművészeti Főiskolára, sőt távolabbi, de rokon területként pl. egyetemi-főiskolai népművelés szakra is.

A tagozat kapcsolata rendkívül szoros a Pécsi Balettel, hiszen csaknem valamennyi művésztanár a Pécsi Balett tagja, ill. szólistája.

A naponta kötelező balettórákon kívül a néptánc, a színpadi tánc, a színpadi játék, az akrobatika-emelés tantárgyakat tanulják. A tantárgyak kapcsolata nemcsak a technikai felkészítés magas fokát biztosítják, hanem jelentős a tanulók ált. kulturáltságának nevelése, színházszeretete erősítésének szempontjából is.

A képzés nem folyik zárt keretek között. A tanulók kötelező szakmai gyakorlatokon vesznek részt, szerepelnek a Pécsi Nemzeti Színház különböző előadásain, nemcsak a táncbetétekben, hanem néha egy-egy prózai előadásban is. Ez lehetőséget ad egyrészt arra, hogy szerepeljenek élő előadásokon, másrészt arra, hogy megtanuljanak dolgozni egymással, a kollégákkal, a színészekkel, a koreográfussal, a rendezővel.

A tánctagozat növendékei a színház világának részesei lesznek, nem elegendő tehát saját szakmájuknak jó ismerete, szoros kapcsolatot kell kialakítani a többi művészeti ággal, a zenével, képzőművészettel, a színház „társművészeteivel”. Erre nagyszerű lehetőséget nyújt magának a Pécsi Művészeti Szakközépiskolának a szerkezete, a 3 tagozat léte és a köztük lévő együttműködés. Ez a kapcsolat remélhetőleg még jobban kiteljesedik az új iskolaépületben, amely fejlett technikai lehetőségeivel módot ad majd a még több közös munkára, már nem 3, hanem 4 táncos osztállyal. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola új épülete megfelelő körülményeket nyújt majd ahhoz, hogy az élénk képzőművészeti élettel és rendszeres zenei táboroktól zsúfolt pécsi nyarak gazdagodjanak esetleg egy nyári tánctábor programjával is.

A Szakközépiskola táncművészeti tagozata hamarosan ismertté és népszerűvé vált. Ehhez sok közéleti szereplése, valamint a Pécsi Nemzeti Színházban minden tanév végén megrendezett színvonalas szakmai bemutató műsora is messzemenően hozzájárult.

Pécs, 1984. október hó

Igazgatóság

Bemutatkozik az új Művészeti Szakközépiskola

A táncművészeti tagozat hallgatói saját koreográfiáikra adtak elő rövid táncdarabokat
Fotó: Proksza László

A Pécsi Művészeti Szakközépiskola nemrég megnyílt új épületét mutatták be tegnap a párt- és társadalmi szervezetek, pedagógiai intézmények keretében tevékenykedő szakembereknek. Működés közben láthattuk a Radnics utcai új tömböt, amelyről az eltelt néhány hónap után elmondták az ott dolgozó tanárok, diákok, hogy miként vált be a 70 millió forintért elkészített épületrész. Itt vannak a műhelyek, próbatermek – folytatásuk a tantermekkel a hetedik ötéves tervben épül fel. Addig a régi épületben folyik az elméleti, az újban a gyakorlati oktatás.

Levegős, szép terű hallból érünk fel a folyosóra, amelyről két rajzterem, a reklámgrafika, a gobelin- és szőnyegszövés, az ötvösök és a keramikusok műhelyei nyílnak. Már-már profi munkákat láttunk formálódni mindegyik teremben a 14–18 éves fiatalok keze alatt, például fantáziadús könyv- és lemezborító, naptár, bélyeg és szellemes plakátterveket a reklámgrafikusoknál. Az ő műhelyük, szaktantermük a fotólaborral remekül felszerelt. Szűkösen férnek el az ötvösök, és a szövőterem szinte ugyanolyan zsúfoltnak tűnik, mint a régi épületben. A szűk térre panaszkodnak a táncművészeti szakon, és ha benézünk a két balett-terembe, valóban nehéz elképzelni, miként mozog ott 10–12 diák. Nagy tetszéssel nyilatkoznak új zenetermeikről, kitűnő akusztikájú koncerttermükről a zenei tagozat tanárai, diákjai. Teljes a hangszigetelés a 12,5 négyzetméter alapterületű próbateremben, és a koncertterem lehetőséget ad a minőségi muzsikálásra vagy arra, hogy pódiumon vizsgázzanak, érettségizzenek a diákok.

Tegnap délután itt adtak hangversenyt az iskola öregdiákjai, élükön Jandó Jenő zongoraművésszel. Az iskola művésztanárai és más volt növendékei az előcsarnokban rendeztek kiállítást. Ezen érdekesen megformált hall jobb szárnyán, amelynek kialakítása kicsit az amfiteátrumokra emlékeztet, az iskola növendékei tisztelegtek munkáikkal Lukács György emléke előtt. Kiállításukat a 100 éve született filozófusra emlékezve, dr. Nagy Imre, a JPTE tanára nyitotta meg. Délután 5 órakor máris kezdődött az iskola szabadtéri színpadán, s ezzel fejeződött be a Pécsi Művészeti Szakközépiskola új épületét bemutató, köszöntő tavaszi művészeti nap.

G. O.

Milyen lesz az új Művészeti Gimnázium?

Hosszan elnyújtott, a város felé tekintő, három lépcsős épület lesz az új Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola. A domboldalba simuló iskola épületét nem a színek, hanem a játékos, hangulatos építészeti megoldások teszik majd a környék egyik legszebb részévé. Délről a Xavér templom körül felnövő új városrész, nyugatra a Rókus dombon kialakítandó zöldövezet, északról a Pollack Mihály Műszaki Főiskola magasra nyúlt tömbjei jelentették a tervező építész, Gettó József számára a „háttérvonalat”. A Pécsi Tervező Vállalat építészei közül többen is részt vettek a házi tervpályázaton, amelyből Gettó József került ki győztesen. Sajátos feladatot jelentett az új iskolában helyet kapó ének-zene, tánc-, képző- és iparművészeti tagozat elhelyezése, térkialakítása.

Sima, burkolt tér enged szabad rálátást a szemnek az épület előtt. Gyülekezőnek, zsibongónak használhatják jóvendő lakói. Lépcsős vezet fel a főbejárathoz, ahonnan az első szint torna-, balett próbatermei, színpada, átriumos udvarai nyílnak. Mindez leválasztható, összekapcsolható terekkel, tetszés szerint alakítható.

Különleges igényként merült fel a balett próbatermek magassága, ahol figyelembe kellett venni az emeléseket is. Így négyméteres belmagasságot jelöltek. Az épületen kívül, de a tornateremhez kapcsolódóan helyezik el a sportpályákat, melyek a környékbeliek sportolására is alkalmasak lesznek. A balázsnyra „rímel” a jobb oldali ének-zene tagozat, ahol a próbatermeknél a hangszigetelési problémák jelentették a legnagyobb gondot. A próbatermek mellett kis kamara hangversenyterem, előtte amphiteatrumos, 200 fős nagy hangversenyterem lesz, melyet kívülről is megközelíthetnek az érdeklődő vendégek egy-egy alkalommal. A terem zártságát egy kis kilátó-terasz oldja fel.

Az épületen kívül kísérleti szabadtéri színpad nyújt lehetőséget különböző rendezvények előadására. A második szinten kapott helyet a képzőművészeti tagozat, rajz mintázó, ötvös, kerámia, faesztergályos, szövő műhelyeivel, fotó laboratóriummal. A műhelyek egy részét a hozzájuk kapcsolódó műterem udvarokban is elvégezhetik a tanulók. A második szint jobb oldalán az igazgatói iroda, tanári szoba, olvasóterem, KISZ-szoba helyezkednek el, melyekhez szintén kis udvarok csatlakoznak. A harmadik „lépcsőn”, a legfelső szinten kapnak helyet az általános gimnáziumi termek, összesen 12. A végleges kép kialakításához még sok szakvéleményt kell figyelembe venni, melyek főleg belső építészeti szempontból fontosak.

H. M.

A táncművészeti tagozat matinéja

Végzős növendékek a színpadon

A Pécsi Művészeti Szakközépiskola végzőseinek előadását láttuk tegnap délelőtt a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. A táncművészeti tagozat tíz utolsó éves növendéke volt a matiné fénypontja, de mellettük a többi táncos osztály tagjai is felléptek egy-egy számban. A nézőteret családtagok, barátok töltötték meg, izgatott és szeretetteljes volt a hangulat.

Meglepetésként először prózai darabbal léptek színre a végzős lányok. Bánki Gábor betanításában egy Örkény-remeket adtak elő, mint öntödei fonónők, az új forint megszületésének korá-

ból, jól érzékeltetve az 1946-os év hangulatát, eseményeit, s érvényre juttatva saját képességeiket. Itt már arcok, egyéniségígéretek tűntek fel, és azután a táncokban is odafigyelhettünk rájuk. A szünet után egy bonyolult és szép Györgyfalvai-koreográfia következett Bartók zenéjére, azután klasszikus számban mutatkoztak be a növendékek Eck Imre koreográfiájára és Bach muzsikájára, hogy azután a sárközi táncokban (a tanár Bálint Éva) is láthassuk őket. A végzősök zárószámait két növendék, Rucek Yvett és Takács Marina készítette. Az első a discófel-

zenéjére adott lehetőséget színekre, hangulatokra, karakterek újabb bemutatkozására, és végül a Hairben robbanékony, önfeledt, fiatalos táncolásra. A végzős osztály vezető tanára Uhrik Dóra, s tanítványai közül mindegyik tudja már, hol fog dolgozni az ősztől: maradnak néhányan a Pécsi Balettnél, elszerződnek Győrbe, Szegedre, valamint a Népszínház Táncegyütteséhez, és hatuknak kínáltak szerződést az NDK-ba. Hétfőn és kedden lezajlanak a többi táncművészeti osztály gyakorlati záróvizsgái is a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában.

Gállos Orsolya

1979-1983

1979-1983

Balettmester: Rónay Márta

Ez a suli egy olyan különleges élmény, amit máshol nem kaphatsz meg. Reggel balett a Liszt-teremben, aztán futás a suliba tanórákra, délután megint táncórák a suliban, vagy a színházban, este próba, vagy előadás a színházban. Közben lerohantunk a menzára ebédelni. Rengeteget futkostunk…

Hú de rég volt…

3 éves koromban kezdem balettozni Bártfai Márta néni balettiskolájában. A vizsgaelőadások mindig a színházban voltak, így már kicsi koromban megcsapott a színházi légkör, izgalom, színpadi szereplés varázsa. Mikor elérkezett az idő, Márta néni félrehívott, hogy szerinte kellene jelentkeznem a balettintézetbe. Hát, úgy is volt, persze nem vettek fel, de igazából nem is akartam. Azt hiszem, én voltam az egyetlen gyerek, aki vigyorogva jött ki a felvételi vizsgáról…

Vissza Pécsre (ja azt nem is mondtam, én pécsi vagyok J), és jelentkeztem a Művészetibe, ahová sikerült is bejutnom.

Ez a suli egy olyan különleges élmény, amit máshol nem kaphatsz meg. Reggel balett a Liszt-teremben, aztán futás a suliba tanórákra, délután megint táncórák a suliban, vagy a színházban, este próba, vagy előadás a színházban. Közben lerohantunk a menzára ebédelni. Rengeteget futkostunk J . A “rendes” órákat néha elblicceltük, néha széthülyéskedtük, trollkodtuk (mert persze a táncosok közt volt néhány igazi színészi tehetség is J ) így sok tréfát eszelt ki a csapat. Az én feladatom az volt, hogy ahány kéményseprő jött velem szembe az utcán, aznap annyi óra elmaradt. És ez MINDIG bejött.

Félre a tréfát, remek 4 évet töltöttünk itt, megismertük a színházi légkört, fegyelmet, megtanultunk egy csomó olyan dolgot kiváló tanárainktól, amik még most is meghatározók. Rónay Mártától a balett csínját-bínját tanultuk, Hetényi Jánostól emelést, akrobatikát, Majoros Istvántól azt, hogy hogyan kell a színpadon jelen lenni,  Vidákovics Antalnál kiköptük a belünket (“bumburubumbum”), Eck Imre érdekes és izgalmas koreográfiáival fejlődtünk táncművésszé. Dodó néni mindig kedves volt hozzánk, és Csethe Éva néninél jobb osztályfőnököt nem is találhattunk volna.

Az én esetemben sajnos nem tartott sokáig a hivatásos táncos pálya, suli után a Győri Kisfaludy Színházban táncoltam/statisztáltam/báboztam, (ott jónéhány Müszis táncos dolgozott/dolgozik) de 4 év után Ausztriába, majd Kanadába kerültem, és itt vége lett a táncos életnek.

Viszont a színházi múltnak köszönhetően, immár 35 éve, Torontóban több mint 500 programot szerveztünk férjemmel (többek közt jónéhány pécsi és győri művészt is vendégül láthattunk). Soha nem szakadt meg a színház és a művészet szeretete bennünk, az előadás fegyelme, a szervezés pontossága, a nézők tisztelete…

A színház és a tánc még nagyon sokáig hiányzott nekem, az nem múlik el attól, hogy már nem táncolsz, de sajnos az körülmények máshová vetettek. Viszont úgy érzem, talán itt van küldetésem… Nagyon jó érzés látni azt, amikor a közönség értékeli a művészek előadását, és tudod, hogy ebben neked is részed volt. A színházi légkört itt saját klubunkban próbáljuk megteremteni.

De azt, hogy honnan jöttünk, soha nem feledjük, és ez a suli egy hatalmas, tartalmas alapot ad ahhoz, hogy egész életünkben végigkísérjen a művészet szeretete, a színpad tisztelete és varázsa.

Köszönettel a szép évekért:

Papp Hortenzia

(1979-83 évfolyam)

1978-1982

1978-1982

Balettmester: Végvári Zsuzsa

changement
assemblé
grand battement jeté
rond de jambe par terre
en dehors
en dedans
fondu

Ki miért jött ebbe az iskolába? Mi akar lenni?

 

Táncosjelöltek vizsgája

A pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatának IV. osztályos tanulói tegnap szakmai, gyakorlati vizsgán vettek részt a Pécsi Nemzeti Színház balett-termében. Szülők, iskolatársak, tanárok előtt vizsgáztak tánctudásukból a fiatal táncosjelöltek.

Végvári Zsuzsa balettmester, az iskola szakmai igazgatóhelyettese elmondta, hogy évente általában tíz-tizenkettő diák végez a tagozaton. A növendékek különféle szaktárgyakból, így balettből, emelésből, színészmesterségből, színpadi táncból és néptáncból vizsgáztak. A szakmai tanárok – Végvári Zsuzsa, Hetényi János, Eck Imre, Tóth Sándor és Vidákovics Antal – végül értékelték a bemutatott gyakorlatokat.

Az ifjú táncosok az ország bármely, táncosokat foglalkoztató színházába, intézményébe szerződhetnek.

1982. május 5.

1977-1981

1977-1981

Balettmester: Uhrik Dóra

Felidéznék egy történetet: vizsgára készültünk a régi balett teremben, vendégekkel, érdeklődőkkel. Tudtuk, hogy Dóra mesternőnk nem lesz jelen, kórházban van. Bementünk remegő lábakkal, és Mesternő ott volt! Kiszökött a kórházból, hogy ott legyen velünk. Kitettük a lelkünket azon a vizsgán, neki akartunk megfelelni!

Emlékszem

Hogyan emlékszem egykori iskolámra? Akkori, kamasz fejemmel nem nagyon értettem, hogy édesanyám miért szeretné, hogy a Pécsi Művészeti diákja legyek. Ahonnan érkeztem, ott nem igazán volt napirenden a művészet, különösképpen nem a balett. Soha nem tudok eléggé hálás lenni kitartásáért, amivel engem ebbe az iskolába irányított. Abban a négy évben megtanítottak, nem pusztán a táncra, de azokra a nagyon fontos emberi és szakmai értékekre, amelyekhez a mai napig igyekszem tartani magam. Eck Imre korszakos gondolatai a modern művészetekről, Uhrik Teodóra fantasztikus szeretete és bölcsessége, mellyel terelgetett minket az élet megannyi megoldása felé, Majoros István álmai, Hetényi tanár úr precizitása, Vidákovics Antal elementáris energiája, és még sorolhatnám mindazokat a kiváló művészeket, akiktől – akkor még csak sejtettem, azóta pontosan tudom – megtisztelő volt tanulnom. Felidéznék egy történetet: vizsgára készültünk a régi balett teremben, vendégekkel, érdeklődőkkel. Tudtuk, hogy Dóra mesternőnk nem lesz jelen, kórházban van. Bementünk remegő lábakkal, és Mesternő ott volt! Kiszökött a kórházból, hogy ott legyen velünk. Kitettük a lelkünket azon a vizsgán, neki akartunk megfelelni! Egy életre való tudással léptem ki iskolánk kapuján, és egészen biztos vagyok abban, hogy egyszer majd ismét ott állok előttük, és számot vetünk, hogyan sáfárkodtam mindazzal, amit tőlük tanultam. Külön boldogság számomra, hogy Hanna lányom is itt tanulhatott.

Kozma Attila

Tánctagozatosok vizsgaelőadása a Nemzeti Színházban

A Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozat végzős osztálya vizsgázott a közönség előtt tegnap délután. Ez az évfolyam már a harmadik, amely a tagozat létrehozása óta elhagyja az iskolát.

Kilenc végzős táncolta Majoros István Mozart muzsikájára készült koreográfiáját. A Nemzeti Színházat megtöltő közönség szép tapssal jutalmazta előadásukat. Szünet után még egy Majoros koreográfia következett, „Quartett” címmel, majd a második és harmadik osztályosokkal kibővült tánckar Bognár József néptáncelemekre épülő művét mutatta be. Vidákovics Antal: Bunyevác táncainak előadásával zárult a vizsgakoncert második része.

Balettvizsgán rendhagyónak számít, hogy a végzősök színészként is bemutatkozzanak. Cervantes: A csodaszínpad című közjátékát mutatták be Bagossy László rendezésében, az előadás harmadik részeként.

Hogy erre miért volt szükség, erről Uhrik Dóra, a végzős táncosok osztályfőnöke így nyilatkozik:

„Közismerten nehéz az itt végzett tanulók elhelyezkedése. A most végzett kilencből egy hallgató továbbtanul a Balettintézetben, egy a szegedi színházhoz kerül. Talán segít az elhelyezkedésben, hogy fokozottabb mértékben foglalkoztunk beszédtechnikával, színészi játékkal. Ezt a munkát dokumentálja a bemutatott egyfelvonásos, esetleg kaput nyitva a színházban való elhelyezkedés felé.”

A vizsgaelőadás, melyen közreműködött a Művészeti Szakközépiskola Zeneművészeti Tagozat fúvószenekara, Tamás János vezényletével, nagy sikerrel zárult.

1981. június 12.

Utazás a 61. Velencei Képzőművészeti Biennáléra – 2026. október 22-25.

10.22. Első nap:

  • Indulás Pécsről, Művészeti Gimnázium elől 04.00 órakor. Pécs- Szigetvár- Zágráb- Ljubljana- Velence vonalon. (megbeszélt felszálló hely) Útközben megállás a Miremare-kastélynál Triest mellett. A kastély és a mellette lévő botanikus kert megtekintése után utazás Lido di Jesolóba, a sofőrök vezetési-pihenő idejének megfelelően. Szállás Hotel da Bepi. Vacsora. 

10.23. Második nap:

  • Reggeli után áthajózás Velencébe Punte Sabbione-ból.
  • A Giardini park kiállításainak megtekintése. 20.00 órakor vissza hajózás Punte Sabbione-ba. Este Jesolóban vacsora.

10.24. Harmadik nap:

  • Reggeli után áthajózás Velencébe Punte Sabbione-ból. Az Arsenale kiállításainak megtekintése. 20.00 órakor vissza hajózás Punte Sabbione-ba. Este Jesolóban vacsora.

20.25.Negyedik nap:

  • Reggeli után Padovába utazunk városnézésre. Megtekintjük a történelmi városházát a Palazzo Morinit, a Basilica di Sant’Antoniót (Szent Antal Székesegyház), amely Padova legfontosabb zarándokhelye. Közvetlenül a Szent Antal-bazilika előtti téren áll egy monumentális bronzszobor. A zseniális reneszánsz szobrász, Donatello alkotása (1453-ból). Ez a korai reneszánsz első olyan nagyméretű bronz lovas szobra, amely ókori előképek mintájára készült, és amely egy hadvezért (Erasmo da Narni, gúnynevén Gattamelata condottieri-t) dicsőít. A művészettörténet a technikai precizitás és az anatómiai hűség csúcsaként tartja számon. illetve a Giotto kápolnát (Scrovegni-kápolna), itt látható Giotto di Bondone felbecsülhetetlen értékű, 1303–1305 között készült freskóciklusa, amely Krisztus és Szűz Mária életét mutatja be, és a nyugati festészet reneszánsz fordulatának mérföldköve. Haza indulás kb 15.00 óra környékén.
10.26. Ötödik nap:
  • Hajnali 03.00 óra körül érkezés Pécsre.

A befizetés tartalmazza:

Buszköltséget autópályadíjakkal ( magyar + Szlovén + olasz ) 2 gépkocsivezető szállását, félpanziós ellátását, csoport szállást félpanziós ellátással 2-3 ágyas szobákban helyi 3 csillagos kategóriának megfelelően.

  • buszköltség 2 sofőrrel
  • Sofőrök szállása, ellátása, napidíja
  • Biztosítási díj
  • szállodai kontinentális reggeli
  • Retúr hajójegy Punte Sabbione -Velence között 
  • Busz behajtási engedély és parkolási díj Velence körzetébe két nap
  • Vacsora a szállodában
  • Turisztikai adó
  • Punte Sabbione-ban parkolási díj
  • Biennálé belépődíj
  • Giotto kápolna belépő díja Padovában

Teljes költség: 150 000 Ft – ami októberig az Euro árfolyamnak megfelelően csekély mértékben változhat.

Kedves Diákok! A létszám betelt! A napokban a jelentkezők e-mailt kapnak a továbbiakról!

Szülői beleegyezési nyilatkozat visszaküldése erre az e-mail címre lehetséges: haemze1@gmail.com

Nyílt napok

Képző-iparművészeti képzés

2026. október 14. 10:30 óra

2026. november 17. 10:30 óra

Helyszín: 7624 Pécs, Radnics u. 9.

Szakmai vezetők elérhetősége: kepzo@pecsimuveszeti.hu

Regisztráció: https://forms.gle/vcJAWze5JkXi7G8KA

 

Táncművészeti képzés

2026. október 15. 09:00 óra

2026. november 19. 09:00 óra

Helyszín: 7624 Pécs, Radnics u. 9.

Szakmai vezető elérhetősége: szabo.marton@pecsimuveszeti.hu

Regisztráció: https://forms.gle/3NKHcuhXUgowqxai6

 

Drámatagozat

2026. október 16. 10:00 óra

2026. november 09. 10:00 óra

Helyszín: 7624 Pécs, Radnics u. 9.

Szakmai vezető elérhetősége: banki.eva@pecsimuveszeti.hu

Regisztráció: https://forms.gle/dAazuhiV2q9Et1Dw6

 

Zeneművészeti képzés

2026. október 21. 10:00 óra

2026. november 16. 10:00 óra

Helyszín: 7624 Pécs, Radnics u. 9.

Szakmai vezető elérhetősége: vida.lorant@pecsimuveszeti.hu

Regisztráció: https://forms.gle/K3Lf1JQ1f1VuuE3S8

1975-79

1975-1979

Balettmester: Rónay Márta

Emlékszem, amikor a Liszt-teremből átköltözhettünk a színház balett-termébe. A reggeli óráink után ott maradtam, és néztem a nagyok gyakorlatát… Emlékszem, mennyire szerettem volna közéjük tartozni.

Hullan Zsuzsa

 

Emlékszem

Emlékszem, mikor megérkeztem a felvételire, nagyon meglepődtem, milyen sokan jelentkeztek a tánc tagozatra.

Emlékszem Zsuzsa nénire, aki kegyetlenül megtekergetett, majd lehetetlennek tűnő dolgokat kért, amiket végül mégiscsak meg tudtam csinálni.

Emlékszem, késő este ért véget a megpróbáltatás, és nagyon aggódtam amiatt, nem jelent-e majd túl nagy hátrányt a megítélésemkor, hogy a műveltségi tesztben arra a kérdésre nem tudtam válaszolni: mi az a rovátka, ugyanis soha nem hallottam előzőleg ezt a szót.

Emlékszem, miközben késő éjszaka autóztunk hazafelé, végiggondoltam mindent, ami aznap történt velem, és mire hazaértünk, tudtam, ebbe az iskolába szeretnék járni.

Emlékszem, nem kaptam kollégiumi elhelyezést, de egy távoli rokon befogadott az egyik szobájába, albérlőnek.

Emlékszem, reggelente egy órát gyalogoltam a Liszt-teremig, ahol a szakmai óráink voltak. Minden reggel bementem egy kis közértbe, vettem egy kefirt 1.50-ért és egy kiflit 40 fillérért. Ez volt a reggelim minden nap. Ennyire futotta.

Emlékszem, a balett-teremben parketta volt és olajkályha, az öltözőben pedig hideg. A rúdnál középen álltam, két olyan lány között, akik nem szerettek. Kicsi voltam, nagyon magányos, és amikor senki nem látott, sokszor sírtam.

Emlékszem, egy reggel nagyon fáradtan álltam a rúdnak támaszkodva, és miközben Márta néni valakinek magyarázott, nem tudtam elnyomni egy ásítást. Nagyon fontos gondolatot kaptam cserébe.

„Akkor is figyelj, amikor másnak magyarázok, mert lehet, hogy abból tanulsz a legtöbbet. Ha azért vagy itt, hogy tanulj, légy itt százszázalékosan, ha nem, inkább menj haza.”

Megfogadtam az intelmeit, és attól kezdve még nagyobb koncentrációval dolgoztam.

Emlékszem, nem mindenki szeretett emiatt.

Emlékszem, mennyire megviselt, amikor az első rostán kiestek néhányan. Kiváltképp egy lányra emlékszem, akit szintén Zsuzsának hívtak. Ő nagyon sírt.

Emlékszem, a vizsgákon fehér harisnyában és rövid ujjú, kék színű egyen dresszben kellett lenni. Az iskola köttette nekünk, méretre készült, emlékszem, nem volt benne varrás, de nem szerettem, durva anyaga volt, dörgölt és szorított.

Emlékszem, egy nap a fiúk kijelentették, hogy akinek a súlya 50 kiló fölött van, azt nem emelik. Hetényi tanár úr pedig úgy kezdte az órákat, hogy minden pozícióban 50 relevét csináltatott velünk.

Emlékszem, mennyire szerettem azt a délszláv vehemenciát, amivel Vidákovics tanár úr a néptáncot tanította. Különösen a kólót imádtam meg az üveges táncot. Emlékszem, ez utóbbi alól az egyik lány felmentést kapott, mert sehogy sem állt meg a fején az üveg.

Emlékszem, amikor a Liszt-teremből átköltözhettünk a színház balett-termébe. A reggeli óráink után ott maradtam, és néztem a nagyok gyakorlatát.

Emlékszem, a régi teremben nem volt ablak, sem balettszőnyeg, voltak viszont oszlopok, az ajtónyílással szemben volt a tükör, amiben remekül lehetett látni Márta nénit, Dórát, Bretust, Prepeliczayt, Zarnóczait, Hetényit, Lovast, Solymost és a többiek közül kilógó, lelkes, kicsit furcsa Cicát.

Emlékszem, mennyire szerettem volna közéjük tartozni.

Emlékszem egy átlagos pénteki balettórára, amikor a tükörben láttam, milyen szépre sikerült a fouetté ugrás. Aztán az érkezéskor hallottam egy furcsa hangot, egy reccsenést, ami úgy hangzott, mintha a lábam és a padló között eltörtek volna egy vastag, száraz ágat. A fájdalomra is emlékszem, ami a bokámtól az agyamig hasított, mint egy éles szamurájkard. Emlékszem, a padlón ültem, bal lábamat a kezemben dajkáltam, mint egy kisbabát, rettegtem, nehogy hozzáérjen valaki, és éreztem, hogy baj van. Mivel nem tudtam felállni, a fiúk gólya viszi a fiát-ban kivittek az öltözőbe, föltettek az asztalra, én pedig letekertem lüktető lábamról az időközben rákerült vizes törülközőt.  Amikor megláttam buci méretűre dagadt, sötétkék színű bokámat, tudtam, hogy nagyon nagy a baj. Mindez a negyedik évben történt, és amíg az osztály a koncertvizsgára készült, én két hónapon keresztül gipszben bicegve arra vártam, hogy leteljen a kényszerpihenőm. Három hét alatt kellett használhatóvá varázsolni az alig mozgó, a csonkolástól jelentősen megrövidült bokaszalagjaimat, újra felépíteni elsorvadt izmaimat. Eleinte a járás is fájdalmas volt, abba pedig nem is mertem belegondolni, hogyan fogok féltalpra állni, ugrani, forogni, spiccelni. Emlékszem, amikor aztán a nagy napon táncoltam a többiekkel együtt a Pécsi Nemzeti Színház színpadán, azt éreztem, megérte küzdeni. Egy totálisan vert helyzetből győztesként kerültem ki.

Színházi előadást is abban az épületben láttam először. Operett volt, de hogy mi, arra már nem emlékszem. 14 éves voltam, elsős növendéke az iskolának, két év múlva pedig már aktív résztvevője több produkciónak.

Emlékszem a Cigányszerelemre, táncoltunk benne.  A pincében öltöztünk, fekete parókám volt, és amikor először kellett kisminkelnem magam, majdnem húsz percbe telt, mire szimmetrikusra meg tudtam rajzolni a számat.

Emlékszem, statisztáltam a Lohengrinben, amelynek próbái alatt egymásba szerelmesedtünk a fess baritonistával, aki után a fél város epekedett akkoriban.

Emlékszem a Peer Gyntben a manók táncára, Holl Istvánra, és arra, milyen félelmetes gomböntő volt Kézdy György, akitől majdnem szörnyethaltam, amikor egy alkalommal szembe jött velem a sötét folyosón.

Emlékszem az Übüre, a Titus Andronicusra, Sík Ferencre, Győri Emilre, Bókai Marira, Kőmíves Sunyóra, Szegvári Menyhértre, Vári Évára, Mester Istvánra… sorolhatnám holnapig.

Emlékszem az Óriáscsecsemő-re, amire nézőként érkeztem, de a színpadon ért véget az estém, ugyanis be kellett ugranom az előadásba, mégpedig úgy, hogy az asszisztens mindig gyorsan elmondta, mit kell csinálnom a következő jelenetben.

Emlékszem, minden balett bemutatón ott voltam, és biztos, hogy míg élek, emlékezni fogok arra a fájdalommal teli gyönyörűségre, amit a Requiem premierjén éreztem. Természetesen Eck Imre koreográfiája volt.

Ő színészmesterséget tanított az osztályunknak. Pontosabban színházat, színházi létezést, kreatív együtt gondolkodást. Nem kész megoldásokat, előre gyártott válaszokat kaptam tőle, hanem felébresztette bennem a vágyat önmagam megismerésére, és a saját válaszaim megtalálására. Számára a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy így kell, és csak így érdemes létezni egy művésznek. Kíméletlenül tudtomra adta, nem csak a pontosság érdekli, hanem az őszinte, igaz, átélt fogalmazás. Ha nem ezt látta, nem köntörfalazott. Néha nehéz volt feldolgozni kegyetlenül őszinte kritikáját, de az biztos, hogy az ő kezét fogva tettem meg az első lépéseket a színművészet felé. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a tanítványa lehettem. 

Emlékszem, egyik félévben a Szentivánéji álom mesteremberek jeleneteit próbáltuk, amihez egy másik legendát, Paál Istvánt is segítségül kaptuk, aki kurzust tartott nekünk, és olyan hatással volt rám, hogy néhány évvel később miatta szerződtem a szolnoki színházba.

Akkor még nem tudtam, hogy egy életre megfertőződtem a színház nevű vírussal. Nem is értettem, miért agitál annyira Éva néni, hogy jelentkezzem a Főiskolára.

Emlékszem, ültem a nappalijában, ő verseket adott, hogy tanuljam meg őket, köteteket, hogy válogassak belőlük.

Emlékszem, milyen hittel beszélt mindenről, ami irodalom, és mekkora élvezettel mesélt régi korok művészeiről, elemezte alkotásaikat.

Emlékszem, amikor az érettségin, a művészettörténet tétel kihúzása előtt rémülten ránéztem, szeretetet és biztatást láttam a szemében. A tekintete azt mondta: nyugalom, bármi is lesz, tudni fogod. Miután felolvastam a tétel címét, ismét rápillantottam és azt láttam az arcán, hogy én nagyon jól tudom a gótikát. Mindig melegség lesz a szívemben, ha rá gondolok, és emlékszem, az ő szájából hallottam a legmulatságosabb és legszeretnivalóbb szavaim egyikét. Így hangzik: izésan.

Kedves iskolám, boldog születésnapot! És bízom benne, hogy ez a kis visszaemlékezés nem hangzott nagyon izésan.

Hullan Zsuzsa

Kicsit zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy akikre ma emlékezünk, a tanáraim voltak-e, vagy a mestereim?

A szakszerű meghatározások így szólnak:

Tanár: iskolai oktató, aki hivatásszerűen tanítással és neveléssel foglalkozik. Olyan kiemelkedő műveket alkotó személy, aki a művészet adott területén jártas.

Mester: A szakma fortélyait remekül ismerő szakember.

Akikre ma én emlékezem: Eck Imre, Majoros István, Vidákovics Antal. Őket ismertem, ők tanítottak. 

Most, hogy rájuk gondolok, visszarepülök a balett-terembe, ahol közös életünk zajlott 1975 és 1979 között.

Látom Eck tanár urat kicsit előredőlt testtartásban magyarázni. A szakálla mögött, ami ősz volt? vagy vörös? vagy szőke?
Látom szeretettel mosolyogni, amikor valami tetszik neki.
Látom a biztatást a szemében, de látom az elégedetlenséget is, ha még nem olyan jó valami, mint amilyen lehetne. Hallom a hangját is, bár a szavaira már nem emlékszem. De azt tudom, hogy nagyon mélyen beleköltözött a szívembe, a bőröm alá. Egész egyénisége, a lénye a mai napig bennem él. Azt hiszem, nem lehet kétséges, ő volt az első mesterem, a színésszé válás útján. Hiszen ő volt itt, az iskolánkban a színészmesterség tanárom. Vicces, de legélesebb emlékeim vele kapcsolatban, a Szentivánéji álom mesteremberek jeleneteinek próbáiról maradtak meg.

Majoros tanár úr finom eleganciája a színpadon is feltűnő volt számomra, a színpadi-tánc órákon pedig egyszerűen elbűvölt a pontossága, halkszavú maximalizmusa, és a nüansznyi különbségekre reagáló érzékenysége. Göndör haja, markáns orra, fejtartása elevenen megjelenik előttem. Nem emlékszem rá, hogy valaha is megemelte volna a hangját, mégis volt tekintélye. Úgy gondolom, a szakmai stílusérzékemet, a sokszínűségre való fogékonyságomat az ő óráinak is köszönhetem.

Szenvedély, indulatok, végletes érzelmek, kirobbanó energia, hatalmas életkedv, nagy hang, sodró lendület, az arcát meghatározó, hangsúlyos bajusz és legelső sorban a kóló. Ez Vidákovics Antal, a dúvad, aki emlékeim szerint bűbájos ember volt, akiben óriási szív dobogott, és akkora energiák mozogtak benne, meg körülötte, hogy azokkal hegyeket lehetett volna mozgatni. Talán néha meg is mozdultak.

A szenvedélyesség tőlem sem áll távol, és bár az évek rohannak, de szerencsére még sokszor előjönnek azok az energiák, amiket akkor éreztem, amikor nem csak szerettem, de tudtam is kólózni.  És bírtam szusszal.

Végezetül:    

Ha az itteni éveimre gondolok, az első, ami eszembe jut, az a Verdi Requiem balett, amit Eck tanár úr alkotott a Pécsi Balett társulatával. Ma is szaporábban ver a szívem, ahányszor csak meghallom a zenét. Azonnal képek elevenednek meg, érzelmek szakadnak föl, és jönnek sorban az emlékek.

Azt hiszem, aki abban az előadásban részt vett, a tanárom, vagy ha úgy tetszik a mesterem lett, mert kivétel nélkül mindenki olyan példát mutatott a színpadon, ami követendő számomra, mind a mai napig.

Köszönet tehát minden tanáromnak, minden mesteremnek! 

Szeretettel: Hullan Zsuzsa

Pécs; 2017. 11. 10.

2020-as évek

2020-as évek

2020 - 2025 Balettmester: Kovács Zsuzsanna
2021 - 2026 Balettmester: Lovas Pál
2022 - 2027 Balettmester: Lovas Pál
2023 - 2028 Balettmester: Szécsi Teodóra
2024 - 2029 Balettmesterek: Nűbl Tamara, Tuboly Szilárd