– Ez alkalommal nincs a tábornak kötött tematikája, viszont már az első napon úgy indítottuk a munkát, hogy a diákok sodrásba kerülve elmélyedjenek az önálló témakeresésben – mondja a táborvezető. – Absztrakt formavilágú, legalább három színből álló papírmetszettel kezdtünk, most zajlik a munkák nyomtatása, s máris látszik, hogy számos további ötlet szökken majd szárba a lapokból. A hét során foglalkozunk még linómetszettel, rézkarccal, festészettel, és Major Judit kerámiaszobrász jóvoltából korongozással, mintázással is. A technikák ötvözéseként agyaglenyomatok is készülnek textilekről, tárgyakról, feliratokról, ezeket aztán dúcként használva felfestékezzük, s levonatokat nyomtatunk róluk.
Major Judit kerámiaszobrász (jobbról) korongozni tanítja az alkotótábor résztvevőit
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap
A táborozókhoz immár harmadszorra csatlakozott Bosák Levente történész, aki osztályfőnöki minőségében is érintett, s a mini művésztelep lelkes patrónusa. Rá a csoportdinamika, a kohézió erősítésében számíthatnak leginkább a diákok, bár a szakmai munka is tartogat közösségi feladatot.
– Mindenki kap egy 10×10 centis linódarabot, amin megörökítheti a táborozás számára legemlékezetesebb jelenetét, pillanatát. A végén aztán kis képregénnyé fűzzük össze az így született munkákat – részletezi Horváth M. Zoltán.
Mártai Adél (balról) papírmetszetének nyomtatásában segít Gyöngyösi Mária Anna
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap
Vajon mit tesz hozzá az éves képzéshez a gébárti alkotótábor? Tizenöt év már bizonyára megszülte a maga tapasztalatait.
– A hely üdítő adottságain túl a tábor rendkívül jó lehetőség a diákok számára, hogy a szakirányukon túli vizekre is elevezzenek. Tudni kell, hogy a gimnáziumban zajló ötéves képzés meglehetősen zárt rendszerű, a diákok négy év után érettségiznek, majd ötödévben grafikus, szobrász, festő, textiles, ötvös, keramikus OKJ-s oklevelet kapnak. Az óraszám nagyon magas, hiszen a közismereti tárgyak mellé még betársul a vizuális képzés, ami elsőben heti 6 óra rajzról és 6 óra szakmai tárgyról indul, s ötödévre két-háromszorosára nő.
A képzés komoly vizsgamunkával zárul. Éppen ezért nekiláttunk az archív anyag feldolgozásának, 60 évre visszamenőleg. Hatalmas munka lefotózni, beazonosítani mindent, de izgalmas feladat, hiszen számos olyan ember végzett nálunk, aki ma már fontos szerepet tölt be a művészeti, kulturális életben. De visszakanyarodva a kérdéshez, e nyári tábor hidat ver az egyes szakmák között, a festő korongozhat, a szobrász grafikázhat, kipróbálhatják magukat mindenben. Kell egy kis tapasztalat minden technikából. Volt olyan diákom, aki kerámia szakon végzett nálunk, festőnek tanult a képzőművészeti egyetemen, de szobrászként diplomázott, azóta pedig csak installációkat készít… A műfaji határok átlépése rendkívül inspiratív lehet, főként ilyen szabad közegben, ahol nem kell az osztályzatra hajtani, s nyugodtan lehet hibázni. A diákok rendkívül motiváltak, akarják, amit csinálnak, bár ez év közben is így van. 15 éve vagyok Pécsett, de sosem kellett fegyelmeznem, csak tanítanom.
Gyöngyösi Mária Anna órába rejtett hajóhada
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap
A táborba túlnyomórészt ifjú hölgyek érkeztek, egy csoportjuk épp a korongozás rejtelmeivel ismerkedik. A nyomdagép sem tétlen, a grafikai műhelyben a festő szakos Mártai Adél legújabb papírmetszetéről születik nyomat Gyöngyösi Mária Anna segítségével. Utóbbi a pécsi egyetem művészeti karának negyedéves festő szakos hallgatója, s csúcstartóként hetedszer táborozik Gébárton.
– A város, a tó, a Kézművesek Háza mágnesként hat rám, beszippant ez a hangulat – mondja a pécsi egyetemista. – A csapat mindig más, napközben sokat dolgozunk, este nagyokat beszélgetünk. Sokféle technikához férek hozzá a táborban, igyekszem ezt kihasználni, s amolyan mentorként besegítek a grafikai műhelyben is.
Feltűnik, a csuklóján lévő méretes óra üveglapja mögött nem számlap húzódik, hanem temérdek icipici kék papírhajó „úszkál”. Szám szerint 380 darab, a legkisebb mindössze 1,5 milliméter, de egyik sem nagyobb fél centinél.
– Ez az én saját projektem, hajókat hajtogatok papírból, alumíniumdobozból, mindenből. De nem olyat, mint a gyerekek, az enyémek 3-5-7 árbócosak. Itt születik egy textilből is, amihez 12 méternyi 1,10 széles drapériát használok fel, s fotósorozattal dokumentáljuk a folyamatot. Eddig összesen 55 ezer hajó készült el, méretes szemeteszsákokban tárolom őket.
A projekthez tartozik, hogy a kis hajók útra kelnek, s a világ számos szegletében készülnek róluk felvételek. Kalandoztak Velencében, de elruccantak Kínába is, akár a kerti törpe az Amélie csodálatos élete című filmben…
– Több mint 110 ember kapott tőlem hajót, s vitte el a világ minden tájára – halljuk az alkotótól. – Pillanatnyilag Dublinban, Új-Zélandon, New Yorkban, Izlandon, Párizsban, Monte-Carlóban is „horgonyoz” kis hajóm. Az ötlet amúgy éppen itt, egy gébárti táborozás alkalmával született meg.
