1974-1978

Balettmester: Végvári Zsuzsa

Munka rendünk, óra beosztás,
fegyelem és rend,
szabad idő,
általános érdeklődés,
ruházat, hajviselet a szakmai órákon
a gyakorló ruhák tisztántartása.

Ilyenek voltunk

1974. Ötven éve.

A helyszín a Pécsi Művészeti Szakközépiskola.

Az iskola előtt rengeteg szülő és többszáz gyerek. Valamennyien azért jöttünk, hogy felvételt nyerjünk az országban elsőként induló színházi tánc tagozatra. Izgult ott mindenki, gyerek, szülő és a leendő tanáraink is, hiszen eddig ilyen még nem volt. Úgy emlékszem, 340-en adták be a jelentkezésüket az ország minden részéből.

A felvételi rendkívül összetett volt. Magyar, matek, töri, ének, versmondás, ritmus gyakorlatok, színészi képességek, no és persze a Tánc. Volt min izgulni, hiszen a felvételi bizottság az akkor méltán világhírű Pécsi Balett tagjaiból állt. Végül az első évfolyamba 23 főt vettek fel. Egy fantasztikus csapat született.

Miből állt egy napunk? Reggel fél 8-tól 9-ig balettgyakorlat Végvári Zsuzsa balettmesterrel. Egyben ő volt a szakmai osztályfőnökünk is. ¾ 10-re futás a suliba az elméleti órákra, ahol az első óránk német volt, és gyakran óra közben reggeliztünk, mert ki tud teli gyomorral ugrálni? Ugye? Ezek az órák fél 2-ig tartottak. Egy óra ebédszünet, majd fél 3-tól 6-ig a délutáni szakmai órák. Néptánc, színpadi tánc, akrobatika, emelés, színészmesterség, zongora. Második évben ehhez jöttek még az esti előadások. Hétvégén is. Fiatalok voltunk, rengeteg energiával.

A mi osztályunk elég renitens volt, de elfogadtak minket ilyennek. Remek tanáraink voltak, sokszor szemet hunytak az ökörségeink felett. Persze, hülyének lenni is csak együtt jó. Összetartók voltunk, és szerettük egymást, és ez így van a mai napig. Most tartottuk az 50 éves évfordulónkat, és egyhangúlag megállapítottuk, hogy azt a 4 évet számtalanszor megismételnénk.

A jelmezünk mára kicsit megkopott, de a lélek megmaradt fiatalnak.

Az első évfolyam nevében kívánok nektek minden jót! Merjetek lázadni, álmodozni és az álmaitokat váltsátok valóra!

Üdvözlettel: Bertram Gábor

Tizenhárom végzős bemutatkozása

Vizsgaelőadás a Pécsi Nemzeti Színházban

● Balkán ritmusban
● Változatok egy találkozásra

A Balkán ritmusban című kompozíció a vizsgaelőadáson

Előadás után a színház folyosóján hármasával-négyesével, virágcsokrokkal kezükben, már fürdőköpenybe öltözve, megkönnyebbülten, a sikertől boldogan szaladtak az öltözők felé a lányok és fiúk. Egyik ismerősömet megállítottam néhány pillanatra:

— Most igazán sikerélményünk van, örültünk a tapsoknak, az előadás végén a vastapsnak, a színpadra dobált virágoknak. Kezdetben nagyon feszélyeztek, lámpalázasak voltunk, de az első taps, a közönség biztatása és persze a táncok dinamikája fokozatosan feloldotta merevségünket, izgalmunkat, ami érthető is volt egy első bemutatkozásnál. De így utána határozottan jó érzés tölt el valamennyiünket — mondja Ildikó, és a lányok sietnek le a lépcsőn az öltözők felé.

●

Ez a rövid beszélgetés vasárnap, nem sokkal két óra előtt zajlott, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatán most végzett növendékek vizsgaelőadása után. S noha a műsor elég későn, fél 12 után kezdődött, a színházban nagy számú közönség jött össze. A szakembereken, a városi és megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőin kívül elsősorban a hozzátartozók, ismerősök töltötték meg a nézőteret.

Írtunk már arról, hogy négy évvel ezelőtt indították a tánctagozatot, melyet régi igény hívott életre: az egész országban hiány van a színházi táncosokból. Pécs ideális hely a középszintű táncoktatás megvalósítására, hiszen a tanári kart a Pécsi Balett biztosítja. A fő tárgyat, a balettet Végvári Zsuzsa tanította, aki egyben az első évfolyam osztályfőnöke is volt: az akrobatikát és emelést Hétényi János Liszt-díjas; a színészmesterséget Eck Imre Kossuth-díjas érdemes művész; a szín-

padi táncot Majoros István és Tóth Sándor Liszt-díjas; s végül a néptáncot Vidákovics Antal és Kricskovics Antal Erkel-díjas.

A tizenhárom növendék — köztük tíz lány és három fiú — több mint kétórás, háromrészes önálló műsort mutatott be ezen az úgynevezett koncertvizsgán. A táncokon kívül negyedéves növendékek, Tátrai Anikó Chopin f-moll balladáját, Papp György harmadik és Papp Gábor első osztályos tanulók pedig Bartók Hegedűduóit adták elő.

A műsor első részét Majoros István Händel G-dur chaconne-jára írt koreográfiájának előadásával kezdték. Ez amolyan bemutatkozás volt; eleinte bizonytalannak, kicsit merevek voltak, látszott rajtuk az izgalom. De a következő tánc tökéletesen sikerült.

●

Valamennyi végzős részt vett a Balkán ritmusban c. délszláv néptáncösszeállítás előadásában. Ennek koreográfiáját Vidákovics Antal állította össze. Népviseletben táncoltak, s zenekíséretre ők maguk énekelték hozzá, mozgásukon itt már a teljes biztonság érződött, s a népdal és néptánc a maga természetességével és bájával hatott a táncosokra is, akik korábban érezhető feszélyezettségüket teljesen feloldotta. A második részben Eck Imre koreográfiájával adták elő Vujicsics Változatok egy találkozásra c. művét. Jó összhangban voltak, valamennyien dinamikusan, határozottan mozogtak; a szólókat táncolók közül elsősorban, úgy érzem, Frigyesi Tünde teljesítménye magaslott ki.

●

A második szünet után még két rövid és egy hosszabb produkció következett: Brubeck: Tapsos fox, Gonda: Finálé, s végül a Debussy zenéjére írt Egy fiú délutánja, amelyben az évfolyam ikerpárjának, Jakab Erzsébetnek és Jakab Évának Solymos Pál, a Pécsi Balett szólistája volt kiváló, megbízható partnere. Mindhárom tánc koreográfusa Tóth Sándor volt.

Jól sikerült előadást láthattunk, és érzésünk szerint egészen bizonyos, hogy ezek a fiatalok bármelyik színházhoz kerülnek, mindenütt jól el tudják majd látni a rájuk bízott feladatokat. S miután ez az ország első középiskolás — és Pécsett végzett — évfolyama, érdemes megjegyezni a nevüket: Bertram Gábor, Dévény Ildikó, Frigyesi Tünde, Geczkó Ilona, German János, Halper János, Jakab Erzsébet, Jakab Éva, Juhász Erika, Kurucz Anikó, Márvány Andrea, Varga Erika és Volein Agnes.

Dücső Csilla

Koncertvizsga

A pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművész tagozatának vizsgaelőadásából: Händel: G-dúr Chaconne. — Szokolai felv. —

A hangulat egyre lelkesebb lett tegnap a déli órákban a Pécsi Nemzeti Színházban: az eleinte kicsit merev mozgás fokozatosan könnyedebbé, a lányok és fiúk arcán a feszes mosoly oldottá vált fél óra elteltével, s egy dinamikus tánc, a Tapsos fox után berepült a színpadra az első virágcsokor.

Sokak izgatottan és mindenki kíváncsian várta a tegnapi színházi eseményt: a Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművész tagozatának végzős növendékei vizsgaelőadáson mutatták be négyévi tanulás után balett- és néptánctudásukat. Mint már arról írtunk, az ország első középiskolás tánctagozatos évfolyama ebben az évben végzett, s az érettségi után önálló műsorral „vizsgáztak” a hozzátartozók, az ismerősök, a szakemberek és az érdeklődő közönség előtt.

A több mint kétórás előadás kiemelkedő pillanatai: Vidákovics Antal koreográfiájával a Balkán ritmusban című délszláv néptánc-összeállítás — amely egyben a kicsit feszült hangulatot is föloldotta —; Vujicsics: Változatok egy találkozásra, Eck Imre koreográfiájával és az Egy fiú délutánja. Ez utóbbi zenéjét Debussy szerezte, koreográfusa Tóth Sándor volt. Az előadás végén hosszú percekig ünnepelték a tizenhárom, friss oklevéllel rendelkező színházi táncost és Végvári Zsuzsát, az évfolyam osztályfőnökét.

d. cs.