Középfokú felvételi eljárás Központi írásbeli felvételi vizsgája

Kedves Felvételiző diákok!

Tisztelt Szülők!

Az általános iskola 8. évfolyamára járó tanulók számára 2026. január 24-én (szombaton) 10:00 órakor kezdődik a Középfokú felvételi eljárás Központi írásbeli felvételi vizsgája.

Az írásbeli vizsga 10 órakor a Szövegértés feladatlap kitöltésével indul, a kitöltésre 45 perc áll rendelkezésre, majd 15 perces szünet után, 11 órakor a Matematika feladatlap megoldásával folytatódik, melynek megoldására szintén 45 perc áll rendelkezésre.

A hosszabb idővel rendelkező tanulók esetében az írásbeli vizsga 10 órakor a Szövegértés feladatlap kitöltésével indul, a kitöltésre 65 perc áll rendelkezésre, majd 15 perces szünet után, 11:20 órakor a Matematika feladatlap megoldásával folytatódik, melynek megoldására szintén 65 perc áll rendelkezésre.

Kérünk minden iskolánkban vizsgázó tanulót, hogy 2026. január 24-én (szombat) délelőtt 9:30 órára érkezzen meg az intézménybe (Pécs, Radnics utca 9.), s a termek elfoglalásáig minden diák a portánál várakozzon.

Minden tanuló hozza magával személyazonossága azonosítására szolgáló diákigazolványát, s a vizsga során szükséges eszközöket, írószert (tollat, ceruzát, radírt, vonalzót), egyéb eszközök használatára jogosult diákok számológépet.

Kérjük, ha a tanuló megbetegszik vagy a jelentkezése ellenére valamilyen okból mégsem vesz részt az írásbeli vizsgán, azt az iskolánk titkárságán a vizsga megkezdése előtt a 72/ 517-953-as telefonszámon szíveskedjenek jelezni. Számukra az írásbeli dolgozat pótlására 2026. február 3-án (kedden) 14 órától lesz lehetőség.

A szülők az iskola aulájában várakozhatnak a vizsga ideje alatt.

A központi írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait 2026. január 29-én (csütörtökön) 8 és 16 óra között  tudják megtekinteni.

A dolgozatokról kézzel vagy elektronikus úton másolat készíthető.

A megtekintést követő első munkanap végéig, 16 óráig – a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő javítás esetén – az értékelésre észrevételt tehet a vizsgázó.

Az észrevétel írásban, az intézményvezetőnek címezve adható le az iskola titkárságán. Az időpont elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani, az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő hatályú.

Tájékoztatjuk a Szülőket, hogy a felvételi vizsgára elektronikusan benyújtott jelentkezések esetében

  • a visszaigazolást,
  • a különleges bánásmódot igénylő tanulók számára biztosított mentességekről szóló igazgatói határozatot,
  • a vizsgabehívót,
  • az értékelő lapokat

intézményünk elektronikusan küldi meg.

A dokumentum küldésről a jelentkezést benyújtó szülő e-mailt kap, és a Közfelvir – Elektronikus jelentkezési felület tárhelyén megtekintheti a dokumentumot.

Az iskolában azon a napon nem lesz nyitva büfé.

Parkolásra az iskola előtti parkolót ingyenesen használhatják.

Szeretettel várunk minden vizsgázó diákot, és szüleiket!

Nyílt napok időpontjai – Regisztrációk

Képző-iparművészeti képzés

2025. október 8. 9:30 óra

2025. november 11. 9:30 óra

Helyszín: 7624 Pécs, Radnics u. 9.

Szakmai vezetők elérhetősége: kepzo@pecsimuveszeti.hu

Regisztráció: https://forms.gle/mkbFXEsMtfNFdzhq7

Drámatagozat

2025. október 21. 10:00 óra

2025. november 10. 10:00 óra

Helyszín: 7624 Pécs, Radnics u. 9.

Szakmai vezető elérhetősége: banki.eva@pecsimuveszeti.hu

Regisztráció: https://forms.gle/R1FGsFU9AgyXbAca6

Táncművészeti képzés

2025. november 13. 10:00 óra

2025. november 27. 10:00 óra

Helyszín: 7624 Pécs, Radnics u. 9.

Szakmai vezető elérhetősége: szabo.marton@pecsimuveszeti.hu

Regisztráció: https://forms.gle/U5q4BbVCFq2eAHE46

Zeneművészeti képzés

2025. november 12. 9:00 óra

2025. december 9. 9:00 óra

Helyszín: 7624 Pécs, Radnics u. 9.

Szakmai vezető elérhetősége: rippert.peter@pecsimuveszeti.hu

Regisztráció: https://forms.gle/b2PkzaLZhSGtMuDQ6

Színész felnőtt szakképzés

2026. február 2. 15:00 óra

Helyszín: 7621 Pécs Váradi A. u. 11.

Szakmai vezető elérhetősége: zaharia.zita.lacrima@pecsimuveszeti.hu

A nyílt napon való részvételhez regisztráció nem szükséges.

Kérelem testnevelés óra alatti felmentésre

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján 2024 szeptemberétől változott a mindennapos testnevelés alóli felmentés szabályozása.

Nkt. 27.§ (11): Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban, azokban az osztályokban és azokon a tanítási napokon, amelyeken közismereti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést legalább napi egy testnevelésóra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra váltható ki a sportról szóló törvény szerinti igazolt sportolói jogviszonyban álló versenyző tanuló kérelme alapján – versenyengedély birtokában – a sportszervezet keretei között szervezett edzéslátogatás igazolásával, amennyiben a testnevelésórát közismereti tanóra nem előzi meg vagy nem követi.

A jogszabály alapján tehát a továbbiakban kizárólag akkor menthető fel a diák heti két testnevelés óra alól, ha igazolt sportoló, van versenyengedélye és az edzéslátogatásokról rendelkezik igazolással. Továbbá a törvény indoklása alapján a versenyengedéllyel rendelkező tanulók akkor kaphatnak felmentést heti két óra alól, ha „az edzés igazolása mellett az érintett testnevelésórát közismereti tanóra nem előzi meg vagy nem követi, azaz ha a testnevelési óra a nulladik, az első, az utolsó vagy utolsó kettő tanítási órára esik”.

A továbbiakban tehát pl. az iskolai sportkör látogatása sem mentesít a két óra látogatása alól, és az sem elfogadható, ha valahol sportol a tanuló, de nincs versenyengedélye.

A mentességhez az iskola igazgatójához szülői kérelmet szükséges benyújtani. (A kérelemre vonatkozó adatlap az alábbiakban található).

Szülői kérvény a testnevelés óra alóli felmentéshez egészségügyi okokra hivatkozva

Tartósan (egy hétnél hosszabb ideig) fennálló betegség, egészségügyi probléma esetén szakorvosi vélemény szükséges, melyre hivatkozva a testnevelés óra alóli felmentéshez a szülőnek az iskola igazgatójához kérelmet szükséges benyújtani. A kérelemhez a szakorvosi vélemény csatolása is szükséges. (A kérelemre vonatkozó adatlap az alábbiakban található).

 

Beiratkozás 2025

Iskolánkban a 9. évfolyamosok 2025/26-os tanévre  történő beiratkozását az alábbiak szerint tartjuk:

9.A zeneművészeti osztály

2025. június 25-én (szerdán)
8 – 14
 óráig

9.C táncművészeti illetve dráma tagozatos osztály

9.B képző- és iparművészeti osztály

2025. június 26-án (csütörtökön)
8 – 14
 óráig

9.E képző- és iparművészeti osztály

Mindkét napon az adott képzésre beiratkozó tanulók szüleinek 10 órakor szülői értekezletet tartunk, melyen számítunk megjelenésükre.

A beiratkozáshoz a következő dokumentumok szükségesek:

  • a tanuló születési anyakönyvi kivonata,
  • általános iskolai bizonyítványa,
  • NEK azonosító,
  • ha van szakértői vélemény (SNI esetén intézménykijelölő dokumentumot is kérünk)
  • a tanuló oltási kiskönyve.

Kérjük, hogy kitöltve, aláírva az alábbi –  honlapunkról letölthető – dokumentumokat is szíveskedjenek magukkal hozni:

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 45/A. §-a leírja, hogy a középfokú iskolába történő beiratkozáskor be kell mutatni a tanuló személyazonosító igazolványát, valamint le kell adni a tanuló általános iskolai tanulmányainak befejezését igazoló bizonyítványt.

A rendeletben meghatározottak alapján a középfokú intézménybe történő beiratkozáskor az iskolában a személyes megjelenés kötelező, azonban a szülőknek vagy más törvényes képviselőknek lehetőségük van a beiratkozáshoz szükséges adatok előzetes, online beküldésére a KRÉTA rendszeren keresztül.

Felhasználói útmutató a Kréta rendszeren keresztül való beiratkozáshoz ››

A KRÉTA rendszer e-Ügyintézés felületén 2025. június 18. és 2025. június 26. közötti időszakban  nyílik meg a lehetőség a szülők/törvényes képviselők részére, hogy a középfokú intézménybe felvételt nyert gyermekeik adatait előzetesen, online módon beküldjék a középiskolába a „Beiratkozás középfokú intézménybe” (BKI) folyamat segítségével.

Várjuk Önöket szeretettel

Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók!

Iskolánkban a 9. évfolyamosok 2025/26-os tanévre  történő beiratkozását az alábbiak szerint tartjuk:

9.A zeneművészeti osztály

2025. június 25-én (szerdán)
8 – 14
 óráig

9.C táncművészeti illetve dráma tagozatos osztály

9.B képző- és iparművészeti osztály

2025. június 26-án (csütörtökön)
8 – 14
 óráig

9.E képző- és iparművészeti osztály

Mindkét napon az adott képzésre beiratkozó tanulók szüleinek 10 órakor szülői értekezletet tartunk, melyen számítunk megjelenésükre.

A beiratkozáshoz a következő dokumentumok szükségesek:

  • a tanuló születési anyakönyvi kivonata,
  • általános iskolai bizonyítványa,
  • NEK azonosító,
  • ha van szakértői vélemény (SNI esetén intézménykijelölő dokumentumot is kérünk)
  • a tanuló oltási kiskönyve.

Kérjük, hogy kitöltve, aláírva az alábbi –  honlapunkról letölthető – dokumentumokat is szíveskedjenek magukkal hozni:

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 45/A. §-a leírja, hogy a középfokú iskolába történő beiratkozáskor be kell mutatni a tanuló személyazonosító igazolványát, valamint le kell adni a tanuló általános iskolai tanulmányainak befejezését igazoló bizonyítványt.

A rendeletben meghatározottak alapján a középfokú intézménybe történő beiratkozáskor az iskolában a személyes megjelenés kötelező, azonban a szülőknek vagy más törvényes képviselőknek lehetőségük van a beiratkozáshoz szükséges adatok előzetes, online beküldésére a KRÉTA rendszeren keresztül.

Felhasználói útmutató a Kréta rendszeren keresztül való előzetes adatbeküldéshez!

A KRÉTA rendszer e-Ügyintézés felületén 2025. június 18. és 2025. június 26. közötti időszakban  nyílik meg a lehetőség a szülők/törvényes képviselők részére, hogy a középfokú intézménybe felvételt nyert gyermekeik adatait előzetesen, online módon beküldjék a középiskolába a „Beiratkozás középfokú intézménybe” (BKI) folyamat segítségével.

Várjuk Önöket szeretettel!

BARANYA VÁRMEGYEI SZAKGIMNÁZIUMOK, TECHNIKUMOK ÉS SZAKISKOLÁK ANGOL ÉS NÉMET NYELVI VERSENYE 2025

Angol B2 díjazás

Ebben az évben is az Euroexam Nyelvvizsgaközponttal együttműködve szerveztük meg, immár kilencedik alkalommal a Baranya vármegyei szakgimnáziumok, technikumok és szakiskolák angol és német nyelvi versenyét. Évről évre egyre több diák csatlakozik hozzánk, csaknem 100 fő vett részt az eseményen.

Az idei versenyen mindkét nyelvből B1 és B2 szinten mérhették össze tudásukat a diákok. Az írásbeli forduló legjobb hat versenyzője továbbjutott a szóbeli megmérettetésre, ahol páros feladatokban bizonyíthatták nyelvtudásukat.

Iskolánk tanulói az előző évekhez hasonlóan kimagasló, dobogós helyezéseket értek el.

Angol B1:

  1. helyezés: Ambrus Réka 10/ E
  2. helyezés: Urbanics Joseph Márk 9/A

Német B1:

1.helyezés: Benkő Míra 9/E

  1. helyezés: Czinczár Valér 11/E

Angol B2

  1. helyezés: Grosics Nóra 9/E
  2. helyezés: Halmai-Nagy Ákos 10/B

Német B2

  1. helyezés: Szendrői-Kiss Johanna 10/A
  2. helyezés: Rumann Boldizsár 10/A

Az eredményekhez szívből gratulálunk!

Idegennyelvi Munkaközösség

Angol B1 díjazás
Német B2 díjazás
Német B1 díjazás

Erasmus+ workshop –  2024. december 02.

Téma: Befogadó és támogató környezet létrehozása a tanórán

Erasmus pályázatunk keretében 2024 októberében két kollégánk részt vett egy-egy nemzetközi kurzuson, amely az oktatásban megjelenő inklúzió témáját járta körül. A képzések célja az volt, hogy a résztvevők megismerjék a befogadó oktatás legújabb módszereit, jó gyakorlatait és stratégiáit, valamint fejlesszék azon készségeiket, amelyek lehetővé teszik számukra a különböző hátterű, képességű és igényű tanulók hatékony támogatását.

A képzéseken résztvevő kollégák beszámolója:

A kerekasztal beszélgetés a mobilitások során szerzett élmények és tapasztalatok megosztásával indult, beleértve a tanfolyamok témáit, megvalósulásának körülményeit. Az informatív bevezető után örömmel tettünk eleget a pályázatban vállalt disszeminációs feladatnak és gyakorlati bemutatót tartottunk, melynek célja hogy a résztvevő kollégák a saját tanítási gyakorlatuk során sikeresen tudják alkalmazni a bemutatott technikákat.

A bemelegítő feladatok olyan gyakorlatokat mutattak be, melyek segítenek a diákoknak „megérkezni a tanórára” és felvenni a csoport tempóját annak érdekében, hogy elindulhasson a közös munka.

Az ezt követő feladatok a figyelem fenntartását és az egymásra figyelés gyakorlatának megerősítését segítették elő.

A figyelem és fókusz fenntartása mellett fontos a stresszoldó technikák ismerete és használata. A foglalkozáson számos olyan technikát mutattunk be, amiből kollégáink a csoportjaik és aktuális tanítási helyzetüknek megfelelően válogathatnak.

A helyes önismeret, az önbizalom megerősítése és az egészséges testtudat elengedhetetlen a középiskolás korú diákok számára. A mindennapi helyzetekkel való megküzdésen túl a helyes pályaválasztáshoz is hozzájárul.

A délutáni foglalkozást rövid, a tanórákon is megvalósítható meditációs gyakorlatokkal zártuk.

Bölcz Mariann, Szőke Szilvia

Felvételi időbeosztások

Képző- és Iparművészeti képzés felvételi időbeosztása

Dráma tagozat felvételi időbeosztása

Táncművészeti képzés felvételi időbeosztása

A szabadon választott, maximum 2 perces koreográfia zenéjét a studio@pecsimuveszeti.hu email címre kérjük megküldeni („TÁNC – felvételiző neve” elnevezéssel.).