2020-2021. Tánckurzusok, koreográfiai műhelymunkák a tanévben


ŐSZI TÁNCKURZUS
Idei őszi kurzusunk 2020.10.19 – 2020.10.21. között került megrendezésre. Meghívott vendégtanárunk: Juhász Péter táncművész, táncpedagógus volt. A Budapest Kortárstánc Főiskola után a salzburgi SEAD intézetbe nyert felvételt, majd dolgozott a Les Ballets C de la B-ben, a Charleroi Danses-szal, Eléonore Valère-Lachkyval. Immár több éve Franciaországban, Emanuel Gat társulatával dolgozik. Workshopot tartott továbbá Lakatos-Varga Boglárka, iskolánk modern tánc tanára, valamint koreográfiát készített Matola Dávid a Pécsi Balett magántáncosa.


ÉVKÖZI KOREOGRÁFIAI MŰHELYMUNKA
2020. október 9-11. között Jurák Bettina, volt növendékünk, a Kecskemét City Balett egykori tagja, koreográfiát készített két 10. évfolyamos növendékünknek.


lÉVKEZDŐ TÁNCKURZUS, KOREOGRÁFIAI MŰHELYMUNKA
Véget ért a táncművészeti képzés januári mesterkurzusa, koreográfiai műhelymunkája.
Kurzust vezető tanáraink voltak:
Jónás Zsuzsa – Iskolánk egykori diákjaMagyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Harangozó Gyula díjas táncművész, koreográfus,a Győri Balett próbavezetője, koreográfus asszisztense.
Czár Gergely – Iskolánk egykori diákja, Harangozó Gyula díjas táncművész, koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett szólistája, próbavezetője.


lNYÁRI TÁNCKURZUS – ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLAT
Június 14-20. között rendeztük meg a tanév lezárásaként idei nyári kurzusunkat. Meghívott vendégtanáraink:
l
  • Halász Gábor táncművész, koreográfus. Gábor a Ballet National de Marseille egykori tagja, szabadúszó táncművészként dolgozott együtt többek között a Frenák Pál Társulattal, a Badora Dance Company-val és az Inversdance-el.
  • Czebe Tünde, a Pécsi Balett egykori szólistája, próbavezetője.

A kurzuson iskolánk tanárai különböző fejlesztő órákat tartottak a növedékeknek: Nagy Írisz, táncművész, koreográfus, a Pécsi Nemzeti Színház tánckar vezetője, iskolánk képességfejlesztés tanára,  Nűbl Tamara és Kovács Zsuzsanna iskolánk évfolyamvezető balettmesterei.


l

A kurzusok és a koreográfiai műhelymunkák a Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Kollégiuma és Imre Zoltán Ideiglenes Kollégiuma támogatásával valósultak meg.