Boros Misi és Balázs-Piri Soma zongoristák, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató korcsoportgyőztesei kapták meg elsőként a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete Díjat hétfőn Budapesten.
A két 20 év alatti muzsikus a magyar klasszikus zene megismertetését és terjesztését szolgáló kimagasló művészeti teljesítménye elismeréseként vehette át az oklevelet a díjat alapító Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől.
Kásler Miklós az utánpótlás fontosságát hangsúlyozva bejelentette, hogy a Virtuózok hatodik évada, a Virtuózok V4+ Közös nyelven beszélünk című műsorfolyam a visegrádi négyek tagállamai, Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett Szerbia tehetségeit is felkutatja és bemutatja majd.
Kásler Miklós hozzátette: az eszméket meg kell személyesíteni, fel kell mutatni konkrétan, hogy ki képviseli a tehetséget, kiről lehet példát venni. Mint mondta, a két díjazottra nemcsak zenei tehetségük miatt, hanem emberi tulajdonságaik miatt is esett a választás.
KIVÁLÓ TANULÓK, SZERÉNYEK ÉS SZORGALMASAK – MÉLTATTA A KÉT FIATAL ZENÉSZT AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE.
A Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete díjat, amelyet évente két alkalommal adnak majd át a 20 évnél fiatalabb művészeknek, márciusban alapította Kásler Miklós.
A 16 éves Balázs-Piri Soma 8 és fél évesen ült először zongorához, tanára 7 éve Sóti Szobonya Emőke a szegedi Király König Péter Zeneiskolában. Számos nemzetközi és országos zongoraverseny díjazottja. A Virtuózok tehetségkutató korcsoportgyőztese lett 2018-ban, tavaly miniszteri dicséretben részesült és ő lett Szeged Ifjú Tehetsége.
A 17 éves Boros Misi tanára a kezdetektől Megyimóreczné Schmidt Ildikó. Nyolcéves kora óta minden hazai versenyen, amelyen elindult, korcsoportjának győztese lett, de nyert többek között Rómában, Milánóban és Párizsban is. A 2014-es Virtuózok tehetségkutatóban a Kicsik korcsoportjának győztese volt.
Boros Misi és Balázs-Piri Soma 2019 őszén egész estés koncertet adtak a dohai Katara Operaházban. Mentoruk Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész.
A Virtuózok V4+ Közös nyelven beszélünk című műsorfolyam az öt ország főbb tévécsatornáin futó párhuzamos közvetítéseken mutatja be a versenyzőket.
A jelentkezési korhatár a zenész szólisták esetében 18 év, az énekesek esetében 20 év lesz. Az idei sorozatban a résztvevő nemzeteket egy-egy zsűritag képviseli majd.
A JELENTKEZÉSEKET JÚLIUS 19-IG VÁRJÁK A JELENTKEZES.VIRTUOZOK.HU OLDALON.