„BÖKD MÁR KI!”
A pécsi Művészeti Szakközépiskola „Gondolkodj” csapatának projektje
,,Újító megoldás” különdíj
Biztosan ti is gondolkoztatok már azon, hogyan is működnek embertársaitok. Mi járhat a fejükben, mikor velünk beszélnek, mit gondolhatnak rólunk? Milyen jó lenne, ha lenne egy olyan eszköz, ami egy ilyen témájú beszélgetés kezdeményezésében segíthetne! Ez volt az első gondolat, ami elindította a játékunk kitalálását. Gyűjtésünk témája az érzelmek vizsgálata. Csapatunk két főből állt. Nagy Réka Viktória és Orsós Imre, a Pécsi Művészeti Gimnáziumban végzett tanulói.
Kiinduló pontunkká az nemezszív vált, amit Imi barátjáért készített el.
Az elsődleges célunk egy olyan többszemélyes, kommunikációs készségfejlesztő társasjáték létrehozása, mely képes könnyed stílusával zárkózott embereket átsegíteni a kapcsolatteremtés nehézségein. A nemezelt szív 8 részéhez, 8 alapérzelmet, és 8 színt társítottunk. Az érzelmeket úgy válogattuk, hogy lefedhessünk egy átlagos napot. Az alapjátékban a maximum nyolcfős csapat tagjai először különböző színű fonalakat húznak ki a szívből. A színeknek különböző érzelmekre utaló jelentése van. A játékosok az adott érzelmekhez társítva beszélnek a napjukról. Ha egy kör véget ért az időintervallum bővíthető az időcsúszka segítségével. Réka kísérleti fotósorozatában modelljei szabadon választhatták meg, hogy mely érzelmeiket szeretnék megtestesíteni kamerája előtt. „Nem szándékoztam nevén nevezni a dolgokat, az érzelmek burokba zárására utalva a modellek arcvonásait, torzító áttetsző anyaggal vontam be”. A kontrasztos fekete-fehér fotók és színes ellentétpárjaik a játék kártyáin köszönnek vissza. A társasjátékot továbbfejlesztettük, rizográf technikával új kártyákat készítettünk. Tervezőgrafikusunk Pálinkás Patrícia diáktársunk volt. Ugyanezzel a technikával nyomtattuk újságunkat is. Kiadványunk is az emberi érzelmekkel foglalkozik. Aggódunk a jövő embereinek kapcsolati minőségért, az érzelmek szabad vállalásának lehetőségéért, a lelki egészségért, a gyerekekért, a kamaszokért, az felnőttekért, az idősekért, az igazi szeretetért, a szerelemért, az empátiáért, az emberi kapcsolatokért!
A különdíj lényege, hogy 2019. október hónapban a Ludwig Múzeum múzeumpedagógiai foglakoztatójànak kirakatàban, egy kiàllítàs keretèben a nagyközönsèg is megismerhette a projektet.
Segítőink:
Styrna Katalin művészettörténet tanár, Vata Enikő textilművész tanár és Bosák Levente történelem tanár, Zsín Bence festőművész
Köszönjük a DemoLab támogatását!