A pályázatot országos szinten a Budapesti Ludwig Múzeum és a Deák 17 Galéria írta ki, csatlakozva a nemzetközi pályázathoz. Hogy miről volt szó ebben? Idézek a diákok munkanaplójából:
„A pályázatot a kortárs képzőművészet iránt érdeklődő diákok számára írták ki Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Szlovákiában és Magyarországon. Hazai koordinációját a Ludwig Múzeum látja el, székhelye Csehország. A verseny témája az identitás, műfaji kötöttsége nincs, mivel fontos a vélemények, gondolatok és érzések kifejtése, emellett az új ismeretek, készségek és tapasztalok szerzése. A cél, hogy a diákok szabadon, a saját gondolataikat érvényre juttatva járják körül a témát, minimum két és maximum hat fős, 15 és 19 év közötti csoportokban. A pályázat kihirdetése 2017. szeptember és október között zajlott le, a jelentkezési határidő 2017. október 26. volt. Novemberben és februárban különböző workshopokat és konzultációkat szerveztek. Csapatunk négy fős, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium tanulói vagyunk. A pályázatot Styrna Katalin művészettörténet-, és rajztanárunk mutatta nekünk október elején, felkészítő tanárunknak is őt választottuk. Eleinte ketten voltunk a képzőművészeti tagozat 11. évfolyamáról, Simon Luca Katalin, festő szakos tanuló és Vida Veronika, ötvös szakos diák. Később csatlakozott hozzánk Nikolics Patrik és Fejér Sára, akik 10. évfolyamosak az iskolánk dráma tagozatán.
Részletek Simon Luca Katalin vázlatfüzetéből
Mivel mindhárman művészettel foglalkozunk, érdekesek számunkra a „Létezik-e női és férfi identitás? Van művész és művésznő?” témakörök. Rájöttünk, hogy nem az általunk kedvelt zenékben vagy filmekben van hasonló érdeklődésünk, hanem a szabadabb gondolkodásmódunkban. Felmerült a városunk identitása is, de mivel egyik tagunk nem Pécsen lakik. ….A sok beszélgetés alatt arra jutottunk, hogy egy videoklip-szerű installációt szeretnénk létrehozni….
Hétköznapi dolgok fotózásában, rajzokban és festményekben gondolkodtunk, hogy megjelenítsük a saját gondolati világunkat. Első célunk a zsúfoltság és a sokszínűség videóba való átvitele és az adott pillanatok megragadása volt. Nem egy konkrét történetet szerettünk volna készíteni, hanem egy lelki állapot megörökítését, ami az embereket arra készteti, hogy gondolkodjanak, esetleg vitatkozzanak a videó témáján, ahogy minket is elgondolkodtatott az identitás fogalma. Második ötletünk a stop motion animáció használata lett, gyurmafigurák segítségével. … Kezdetben olyan híres művészek munkái inspiráltak minket, mint Andy Warhol, Jean-Michel Basquiat, El Kazovszkij, Tim Burton és Monty Python.
Részletek Simon Luca Katalin vázlatfüzetéből
Kisfilmünket próbáltuk minél szimbolikusabb részletekkel kibővíteni. A benne szereplő kukacok a zaklató társadalmat jelképezik, akik nem hagyják az egyén önmegvalósítását kiteljesedni és akár beteggé is tehetik az embereket… Más megközelítésből, pozitív értelemben átjárót jelenthetnek a saját, elképzelt világunkba, ahol nincsenek ilyen korlátok. Az előbb felsoroltak főként az adott személy identitásával foglalkoznak, de szerettük volna megmutatni a nemzeti, valamint a nemi identitásról alkotott elképzelésünket. Egyrészt a kukacok a főszereplő nyaka köré tekeredve egyfajta védelmet is nyújtanak, másrészt viszont megfojthatják bármelyik pillanatban. Ez az ellentét jelképezi, hogy a társadalom kényelmet tud nyújtani, ha teljes mértékben beilleszkedünk és elfogadjuk azt, amit elvárnak tőlünk.
A videó a legelső kukac eltaposásával ér véget, vagyis az őt zaklató negatív gondolatokat és érzelmeket pusztítja el. Főszereplőnek mindenképp egy olyan embert igyekeztünk találni, aki férfi, de a feminin vonások erőteljesen jellemzőek rá. Ennek következményeként azt szerettük volna elérni, hogy első megtekintésre ne legyen egyértelmű a karakter nemi hovatartozása. A néző szabadon eldöntheti, hogy homoszexuálisnak, transzneműnek, transzvesztitának, nőnek vagy férfinak látja a szereplőt. Fontos szimbólum még a helyszín, amivel az álomvilágot szerettük volna megjeleníteni. Két pécsi szórakozóhelyen forgattuk le a jeleneteket, az arcra vetítésnél a Szabadkikötő pincéjét használtuk fel, a kukacokkal felvett jelenetekhez pedig a Wannabe Cafe & Bar nyújtott segítséget. Azért döntöttük ezen helyszínek mellett, mert a félhomályban esztétikus és kontrasztos fényhatásokat tudtunk elérni a képek készítése közben, emellett a téglafalak növelik a bezártság érzetét.
Az arcra vetítős jelenetek igen jelentősek, mivel itt keresi a főszereplő önmagát. Projektor segítségével népszerű vagy provokatív arcképeket vetítettük rá, amik szinte teljesen kitakarják az eredeti arcát. A jelenet egy adott pillanatot ragad meg, lényegtelenné válik, hogy milyen nemű az illető…..
Semmilyen természetellenes mozdulatot vagy beállítást nem akartunk megjeleníteni a csoportra vetítésnél se….. A benne szereplő embereket nem ismertük, csak megkértük őket, hogy üljenek le és beszélgessenek, ezzel is egy általános szituációt hoztunk létre. A rájuk vetített képeken tömegjelenetek és mikroszkopikus élőlények láthatóak. Az utóbbiakat csak az expresszivitás növelése szempontjából alkalmaztuk, míg az előbbiek emellett azzal a jelentőséggel is bírnak, hogy elgondolkodjunk a nemzetünk identitásán.
A dal Áron és Vera feldolgozása, a T.rex – The Slider című száma, melynek szövege és hangzása is passzolt az elképzelt képi világhoz. A dalszöveg kissé szomorú, de mégis vidám hangulatú. Nem mond el konkrét történetet, szabadon értelmezhető, akárcsak a videónk. A refrénben elhangzó „and when I’m sad I slide” a mi értelmezésünkben a bánaton való átlendülést szimbolizálja. A csúszda egy út a saját világba, az egyén nem érti a valóságot és nem látja benne a helyét.
Iskolánkban két tanárral és hat (16 és 18 év közötti) diákkal interjúkat készítettünk, hogy megtudjuk, hogyan gondolkodnak egy „művészi” környezetben tanuló és dolgozó emberek. Mivel hazánkban erőteljesen jellemző a férfi-központúság, fontos volt számunkra erre a problémára felhívni a figyelmet.
Összesítve elmondható, hogy az emberek hiába egyre elfogadóbbak, az ilyen típusú kérdésekre igyekeznek kevésbé provokatívan válaszolni, nehogy megsértsenek másokat. ..ezen kívül vannak bizonyos társadalom által belénk kódolt helyes válaszok a tabuként kezelt témákra.
Hogyan képzeltük el az installációt?
Ha a munkánk bekerülne egy kiállításra, mindenképp szerepeltetnénk a videóban megjelenő tárgyakat, hogy a nézők is közelebb kerüljenek a kitalált „álomvilágunkhoz”. Ennek részei lennének a gyurmakukacok maradványai, a festett lepedő, a főszereplő fürdőköpenye és festményei, a kézzel írt munkanapló részletei és Lucának a témához készített alkotásai. Hasonló különleges fényeket szeretnénk létrehozni a kiállító teremben, mint a Szabadkikötő pincéjének növényekkel díszített folyosóján. A videót vagy a falra kivetítve, vagy egy régi stílusú televízión lejátszva képzeltük el bemutatni. Ezen szempontok azonban nagyban függenek a helyszíntől és a ráfordítható anyagi költségektől. Nyitásként mindenképp szeretnénk egy performanszt bemutatni, amelyben a nézők is részeseivé válhatnak a gondolatmenetünknek.
Részletek Simon Luca Katalin vázlatfüzetéből
- A kész videóba aláfestésként szeretnénk narrációt is alkalmazni. Ennek a szövegét Patrik vágta össze Charles Baudelaire – Egy dög című költeményéből és Örkény István – Hogylétemről című egyperces novellájából…… A szöveget Németh Rebeka mondta fel, aki különösen dinamikus, intenzív és mély hangszínnel rendelkezik. Ez azért jelentős, mert olyan női hangot kerestünk, amely kontrasztban lesz a dal lágy, kellemes hangzásával.
Az arcra vetítős részt annyival szeretnénk majd kibővíteni, hogy írásvetítő segítségével átlátszó fóliákra rajzolt portrékat is megjelenítenénk a főszereplő arcán. Ezeket a fóliákat már Sári megrajzolta, ezen kívül próbaként sorozatfotókat is készítettünk. A jelentősége ennek annyiban tér el, hogy sokkal közelebb állnak a vetített arcok hozzánk, mivel kizárólag a mi alkotásaink. Új lehetőségek is létrejönnek ez által, mivel olyan pillanatokat is megörökíthetünk, amikor éppen rajzolunk valamit, vagy akár több megrajzolt arcot egymásra helyezünk. Azért bíztuk meg Sárit ezzel a feladattal, mert bár dráma tagozaton tanul, mégis tehetséges és jó érzéke van a rajzolásban. ..”
Nagy vonalakban idézve a munkanaplóból kiegészíteném azzal, hogy mi valósult meg?
A film kiegészítetésre került, de a szöveges rész Nikolics Patrik saját meséje lett, melyet Németh Rebeka tolmácsolt. Sajnos az animációs részek kimaradtak, túl soknak tartották végül is a diákok, helyére a performanszt kitaláló és előadó 12. C osztályos diákok árnyjátéka került. Az installáció sajnos nem kapott elég teret, a nagyszámú kiállító miatt szűkültek a lehetőségek, így nem tudtuk az eredeti terveket megvalósítani. Helyette a film kivetítése, Luca négy festménye, az eredeti, festményeket és grafikákat tartalmazó munkanapló kinyomtatott, damilra felfüggesztett lapjai, és a táncosok székekre kiterített jelmezei alkották kiállítási anyagunkat a Deák 17 Galériában.
Részlet az árnyjátékból
A kiállítás megnyitóként is szolgáló performanszunk nagy sikert aratott a Deák 17 Galériában. Nűbl Tamara négy tanítványa (Takács Eszter, Szendrői Bence, Rovó Fanni, Takács Anna) saját ötleteikkel kiegészítve, gyönyörűen dolgozták fel a pályázati anyagunk fő kérdését. Simon Luca négy karaktert ábrázoló festménye elevenedett meg előadásukban. Az alkotások egy-egy részletét arcukon hordozva először szinkronban mozogtak az előre felvett árnyéktáncukkal, majd azoktól elszakadva új képekké teremtették meg saját vágyaikat.
Részlet az árnyjátékból
Nagyon örültünk a különdíjunknak, nagyon hiányoztak az otthon éppen vizsgázó drámás csapattagjaink, akik színvonalasan emelhették volna a zsűri, és a versenyző csapatok előtt bemutatott prezentáció hatását és értékét.
STÁBLISTA Csapattagok:
Vida Veronika, Simon Luca Katalin, Fejér Sára, Nikolics Patrik
- Felkészítő tanár: Styrna Katalin művészettörténet- és rajztanár
- A táncosok felkészítő tanára: Nűbl Tamara balettmester, tánctanár
- Szereplők: Vida Áron, Laszinger Vivien, Hajek Lídia, Hegedüs Martin, Alex Csurka Balázs
- táncosok: Takács Eszter, Szendrői Bence, Rovó Fanni, Takács Anna
- Fotó: Elekes Dóra
- Vágó: Hoffer Dávid
- Zene: Vida Áron, Vida Veronika
- Narráció: Németh Rebeka
Helyszínt biztosítottak: Szabadkikötő közösségi tér Wannabe Cafe & Bar
Segítségünkre voltak: Varga Rita festőművész – több alkalommal időt szánt arra, hogy rendhagyó művészettörténet órát tartson nekünk, és saját tapasztalatait megossza a projektmunkával és az együtt dolgozással kapcsolatban.
Zsin Bence festőművész – aki mesélt az Úszó Ház projektjéről, és további ötletekkel látott el.
Ákli Krisztián drámatanár/színész – buzdított minket a performansz vagy installáció elkészítésére, valamint sokat segített dramaturgiai tanácsaival.
Köszönjük, hogy iskolánk, illetve a Tankerület, kisbuszával segítette a döntő helyszíneire való gyors, és térítésmentes eljutásunkat.
Mellékleteinkben megtekinthetők a pályázaton, és kiállításon szereplő anyagaink.
Styrna Katalin
művészettörténet, vizuális kultúra tanár
