Iskolánk három pedagógusa Erasmus+ mobilitási program keretében Portugáliába, Lousada városába, az Agrupamento de Escolas Lousada Oeste-be látogatott, ahol az iskola mindennapi működésébe és szakmai gyakorlatába nyerhettek betekintést. A program a fogadó iskola bemutatásával kezdődött: megismerték az intézmény létesítményeit, az oktatás különböző szintjeit, valamint a pedagógiai program főbb elemeit. A hét során óralátogatásokon, szakmai megbeszéléseken és közös programokon vettek részt, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy közelebbről megismerjék az ott folyó pedagógiai munkát, a tanulásszervezés módszereit, valamint az iskola közösségépítő és partneri kapcsolatait.
Nemzetköziesítés
A látogatás során külön figyelmet fordítottak arra, hogy miként jelenik meg a nemzetközi szemlélet a fogadó intézmény mindennapi működésében. A portugál iskola jelenleg első Erasmus+ projektjét valósítja meg, így a pedagógusok betekintést nyerhettek a nemzetközi együttműködések előkészítésének és megvalósításának folyamatába. Megismerhették azt az egységes szakmai eljárásrendet, amelyet minden projektelem során alkalmaznak.
Kollégáink inspiráló példákat láttak arra, hogyan ösztönzik a tanulókat a nemzetközi gondolkodásra és az angol nyelv használatára, például az Európai Nyelvek Napjához kapcsolódó tanulói munkák vagy a República de Jovens (Ifjúsági Parlament) program révén. A szakmai kommunikáció elsődleges nyelve az angol volt, amelyet a résztvevő pedagógusok aktívan használtak a szakmai egyeztetések és informális beszélgetések során is, megerősítve azt a tapasztalatot, hogy az idegen nyelvi kompetencia kulcsszerepet játszik a nemzetközi együttműködések sikerében.
Fenntarthatóság
A mobilitás másik fontos fókuszterülete a fenntarthatóság pedagógiai gyakorlatban való megjelenése volt. A fogadó iskola bemutatta hulladékgazdálkodási rendszerét, az étkeztetéshez kapcsolódó fenntartható megoldásokat, valamint azokat a szabadtéri tanulási tereket, amelyek lehetőséget biztosítanak a környezeti nevelés gyakorlati megvalósítására. Az óralátogatások – különösen az állampolgári ismeretek órái – jól szemléltették, hogyan épül be a környezeti felelősségvállalás a tanítási gyakorlatba. Kiemelkedő esemény volt az Élelmezési Világnaphoz kapcsolódó „Pic-Fit” program, amely során a diákok és tanárok közösen népszerűsítették az egészséges és hulladékmentes étkezést. A pedagógusok megfigyelhették a fenntarthatóság más területeit is: a sajátos nevelési igényű tanulók támogatásának inkluzív gyakorlatait, az iskola veteményeskertjét és fűszerkertjét, valamint azokat a digitális felületeket, amelyeken a környezetvédelmi projektek és megosztása történik. A tapasztalatok rávilágítottak arra, hogy a fenntarthatóság nem csupán különálló projektekben jelenik meg, hanem az iskola mindennapi működésének és nevelési gyakorlatának szerves részét képezi.
Inklúzió:
Kollégáinkra mély benyomást tett az iskola inklúzió iránti szemlélete. Az óvodában megfigyelhették, hogyan támogatják természetes módon az idősebb diákok sajátos nevelési igényű társaikat. Különösen érdekes volt számukra az inklúzió iskolai gyakorlatának megfigyelése, valamint az intézményben megvalósuló jógyakorlatok feltérképezése.
Tapasztalataikat tanórák látogatása, a partneriskola pedagógusaival folytatott megbeszélések, valamint tanórán kívüli kötelező és választható programokon való részvétel során szerezték. A hét folyamán pedagógusokkal és tanulókkal egyaránt lehetőségük volt kommunikálni.
Részt vettek sajátos nevelési igényű tanulók számára szervezett zenei, művészeti és testnevelés foglalkozásokon is, ahol megfigyelhették a tanár–diák kommunikációt, az elvárások rendszerét és a tanulók közötti támogató kapcsolatok kialakulását.
Demokrácia a gyakorlatban
Hosszabban beszélgettek a portugál kollégákkal a República de Jovens működéséről, valamint a National Citizenship Program iskolai megvalósításáról. Megtudták, hogy a diákok részvételi tevékenységeken keresztül tanulnak a demokráciáról és a felelősségvállalásról – például egy tanulói szavazási rendszer segítségével, amely valódi beleszólást biztosít számukra az iskolai ügyekbe. Ez a szemlélet segíti a tanulókat abban, hogy megértsék: felelősséggel tartoznak saját tetteikért és közösségükért.
Bölcz Mariann kollégánk soraival zárjuk: “Lousadai utazásunk sokkal több volt szakmai tapasztalatszerzésnél – egy szívből jövő emberi élmény volt. Emlékeztetett bennünket arra, hogy az inklúzió, a fenntarthatóság és a világ felé való nyitottság nem csupán oktatási célok, hanem alapvető emberi értékek. Új ötletekkel, barátságokkal és inspirációval tértünk haza, bízva abban, hogy a jövőben lehetőség nyílik az együttműködés folytatására.”