Az Erasmus+ program keretében iskolánk igazgatója egy pedagógus szakmai továbbképzésen vett részt Koppenhágában. A mobilitás lehetőséget adott pedagógiai és vezetői munkájához szükséges módszertani eszköztárának bővítésére, valamint a szakmai megújuláshoz szükséges új ismeretek megszerzésére.
A kurzus rendkívül jól felépített, tudatosan vezetett program volt, amelynek középpontjában az interaktivitás és a résztvevők aktív bevonása állt. A tanulási folyamat során a különböző országokból érkező pedagógusok közös feladatokon, beszélgetéseken és kirándulásokon keresztül ismerhették meg egymás szakmai tapasztalatait és oktatási környezetét. A résztvevők saját intézményeik és régiójuk bemutatásával is hozzájárultak a közös gondolkodáshoz, ami segítette az új ismeretek gyakorlati értelmezését.
A foglalkozások során a felvetett témák feldolgozása a résztvevők gyakorlati tapasztalatainak megosztásával, csoportmunkával és önálló feladatokkal valósult meg. A program külön hangsúlyt fektetett az önismeret és az érzelmi intelligencia fejlesztésére is, amelyhez a résztvevők több, a mindennapi pedagógiai munkában is alkalmazható eszközt és módszert sajátíthattak el.
A mobilitás során szerzett tapasztalatok feldolgozását reflexiós feladatok segítették, amelyek során a résztvevők kreatív eszközök segítségével fogalmazhatták meg saját gondolataikat és tanulságaikat.
A közösen eltöltött szabadidő lehetőséget adott Dánia történelmének, társadalmának és Koppenhága városának megismerésére is.