Iskolánk két tanára az Firenzében, a Liceo Artistico Statale di Porta Romana e Sesto Fiorentino-ban járt szakmai látogatáson. Látogatásunk fókuszában az inklúzió és a nemzetköziesítés állt.
Tanáraink beszámolójából szemezgettünk:
A Líceum egy impozáns épületben a Palazzo Pitti egykori lovardájában kapott helyet. A firenzei kollégák bemutatták az iskola életét, a képzőművészeti szakok műhelyeit és működését.
A Firenzei Liceo Artisitico Statale di Porta Romana-ban töltött egy hetes jobsadow program szakmailag és emberileg is nagyon építő volt. Szakmailag legtöbbet az inklúzió terén tanultunk. Az iskolában megfigyelhető befogadó attitűd, és azok a szakmai támogatások amelyeket megfigyelhettünk inspiráló hatással voltak. A látogatott tanórákon pedagógiai asszisztensek segítették az arra rászoruló tanulók munkáját óra közben.
Érdekes volt látni az iskola terében közlekedő kerekes székes diákokat, bár velük közvelten kapcsolatba nem kerültünk, és a down szindrómás fiatalember fejlesztő órája a háttérben. Hosszan beszélgettünk Barbara Perni fejlesztő pedagógussal, aki elmondta, hogy minden támogatásra szoruló diáknak egyéni tanrendje van. Bár a tanórákon integrált módon részt vesznek, ez szocializációjukat segíti, egyéni fejlesztő órákon kapják meg azt a személyre szabott figyelmet, ami fejlődésüket mozdítja előre.
Inklúzió terén a másik maradandó élményt Gianfranco Terzo tanár úrral való találkozás jelentette. A festészet területén dolgozó tanár egy szembetegség következtében vakult meg 10 évvel ezelőtt. Már megvakulása előtt aktívan foglalkozott a képzőművészet, ezen belül a festészet vakok számára való elérhetővé tételével. Az Uffizi képtárral együttműködve egy „látható festmények” prokjekten dolgozva kísérletezett és kísérletezik a mai napig azon, hogy milyen anyagok és technikák segítségével teheti érzékelhetővé a vakok számára a festészetet. A Pitti Palota kiállítási terében pedig tanúi lehettünk egy vak látogatók számára tartott vezetésének.
Összességében rendkívül hasznosnak találtam a mobilitást. Szélesítette a pedagógiai látókörömet, megerősítette az inklúzió iránti elkötelezettségemet, és megújult motivációt adott ahhoz, hogy megosszam a megszerzett tudásomat és inspirációmat az otthoni kollégáimmal és diákjaimmal.
Az egymás iskolája iránti kölcsönös megbecsülés és a létrejött személyes jó viszony a folytatás reményével kecsegtet.
Köszönjük!
Grazie mille a Elena Fossi, Camilla Curzio, Lucia Caccavo, Claudia Domenicali, Emanuela Pintus, Barbara Perna, Gianfranco Terzo, Alessandro Polito, Diana Alessandro di aveci accolto, mostrato, spiegato, organizzato… e
Sopratutto grazie per la vostra ospitalitá!
