Mély megrendüléssel értesültünk egykori kollégánk, TAMÁS JÁNOS trombitaművész, tanár váratlanul bekövetkezett haláláról


Iskolánk  növendékei és dolgozói őszinte részvéttel, szomorúsággal osztoznak a család gyászában.

Tamás János Tanár Úr, a Pannon Filharmonikusok örökös tagja, zenekari előadóművészi pályája mellett mély elkötelezettséggel, odaadóan végezte tanári munkáját. Szakmai tudásával, közvetlen személyiségével trombitás növendékek sorát tanította  a hangszeres tudásra, nevelte a zene szeretetére. Tanítványai sikeres életpályája igazolta tanári munkájának eredményességét, meghatározó szerepe volt a ma már neves előadóként dolgozó trombitaművészek fejlődésében, sorsuk alakulásában.

Derűs, barátságos tanáregyéniség volt, kollégáival, tanítványaival tartalmas kapcsolatokat, baráti együttműködést alakított ki. amelynek alapját a zene feltétlen szeretete jelentette.

Halálával egy nagyszerű embert, kedves kollégát, jó tanárt veszítettünk el. Hiányát sokáig érezni fogjuk, de emlékét ápoljuk, személyét nem feledjük.

Isten veled, nyugodj békében, János.