Középfokú felvételi eljárás Központi írásbeli felvételi vizsgája

Kedves Felvételiző diákok!

Tisztelt Szülők!

Az általános iskola 8. évfolyamára járó tanulók számára 2026. január 24-én (szombaton) 10:00 órakor kezdődik a Középfokú felvételi eljárás Központi írásbeli felvételi vizsgája.

Az írásbeli vizsga 10 órakor a Szövegértés feladatlap kitöltésével indul, a kitöltésre 45 perc áll rendelkezésre, majd 15 perces szünet után, 11 órakor a Matematika feladatlap megoldásával folytatódik, melynek megoldására szintén 45 perc áll rendelkezésre.

A hosszabb idővel rendelkező tanulók esetében az írásbeli vizsga 10 órakor a Szövegértés feladatlap kitöltésével indul, a kitöltésre 65 perc áll rendelkezésre, majd 15 perces szünet után, 11:20 órakor a Matematika feladatlap megoldásával folytatódik, melynek megoldására szintén 65 perc áll rendelkezésre.

Kérünk minden iskolánkban vizsgázó tanulót, hogy 2026. január 24-én (szombat) délelőtt 9:30 órára érkezzen meg az intézménybe (Pécs, Radnics utca 9.), s a termek elfoglalásáig minden diák a portánál várakozzon.

Minden tanuló hozza magával személyazonossága azonosítására szolgáló diákigazolványát, s a vizsga során szükséges eszközöket, írószert (tollat, ceruzát, radírt, vonalzót), egyéb eszközök használatára jogosult diákok számológépet.

Kérjük, ha a tanuló megbetegszik vagy a jelentkezése ellenére valamilyen okból mégsem vesz részt az írásbeli vizsgán, azt az iskolánk titkárságán a vizsga megkezdése előtt a 72/ 517-953-as telefonszámon szíveskedjenek jelezni. Számukra az írásbeli dolgozat pótlására 2026. február 3-án (kedden) 14 órától lesz lehetőség.

A szülők az iskola aulájában várakozhatnak a vizsga ideje alatt.

A központi írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait 2026. január 29-én (csütörtökön) 8 és 16 óra között  tudják megtekinteni.

A dolgozatokról kézzel vagy elektronikus úton másolat készíthető.

A megtekintést követő első munkanap végéig, 16 óráig – a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő javítás esetén – az értékelésre észrevételt tehet a vizsgázó.

Az észrevétel írásban, az intézményvezetőnek címezve adható le az iskola titkárságán. Az időpont elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani, az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő hatályú.

Tájékoztatjuk a Szülőket, hogy a felvételi vizsgára elektronikusan benyújtott jelentkezések esetében

  • a visszaigazolást,
  • a különleges bánásmódot igénylő tanulók számára biztosított mentességekről szóló igazgatói határozatot,
  • a vizsgabehívót,
  • az értékelő lapokat

intézményünk elektronikusan küldi meg.

A dokumentum küldésről a jelentkezést benyújtó szülő e-mailt kap, és a Közfelvir – Elektronikus jelentkezési felület tárhelyén megtekintheti a dokumentumot.

Az iskolában azon a napon nem lesz nyitva büfé.

Parkolásra az iskola előtti parkolót ingyenesen használhatják.

Szeretettel várunk minden vizsgázó diákot, és szüleiket!

Felvételi Tájékoztató / Képző- és Iparművészeti képzés

Kedves Felvételiző!

Tájékoztatunk arról, hogy a Képző- és Iparművészeti képzés képességfelmérésére 2024. március 4-március 8. között, minden nap 9:00 órától kerül sor az iskolában (Pécs, Radnics utca 9.) a honlapon közzétett beosztás szerint.

A felvételi beosztást (ki melyik napra lesz beosztva), várhatóan február 26-tól található meg az intézmény honlapján, oktatási azonosító számok formájában.

A felvételizők az eljárás során sorszámot kapnak. Ez a szám (az oktatási azonosítóval együtt) szolgál majd a jelentkezők azonosítására. Az itt készített munkákra kizárólag a sorszám írható fel, ezért kérjük, jól jegyezd meg!

Kérjük, a munkavégzés zavartalansága érdekében 8:30-kor jelenj meg az iskolában, hozd magaddal a következő eszközöket:

A3-as rajztábla

6 db A3-as műszaki rajzlap

2 db A3-as méretű vágott akvarellpapír

puha grafitceruza

radír

téphető ragasztószalag

kék golyóstoll

vízfesték

vizesedény festékhez

akvarell ecsetek

rongy v. szivacs

 

ha van, egyéb színes rajzeszközök (pl.: pasztellkréta, színes ceruza stb.) 

A 2024-es képességfelmérés otthonról hozott munkáinak kötelező elemei:

  1. Önarckép: tükörből, grafit ceruzával, tónusozva. A3-as méretben
  2. Csendélet: „Család cipői” témájú beállítás, szabadon választott színes technikával. A munka tartalmazzon minimum 3 különböző cipőt szabad kompozícióban elrendezve és egy választott drapériát.

Megadott méret: A/3.

  1. Kreatív feladat: Szabadon választott technikával megjelenített fogalom.

Mérete: minimum A/4 vagy nagyobb.

A megadott fogalom:  „Nyitott-Zárt”

Ezeken kívül hozz magaddal otthoni munkáidból minél többet az elbeszélgetésre. A tanulmányrajzokon és festményeken kívül bemutathatsz bármilyen egyéb kreatív munkát: fényképet, textíliát, kisfilmet, színes munkát, saját készítésű tárgyat, plasztikát.

Szeretettel várunk!

Felvételi beosztás a Képző- Iparművészeti képzésen

 

Tisztelt Szülők!

Az időpontok módosítására csak indokolt esetben van lehetőség! A beosztást folyamatosan frissítjük, kérjük kövessék nyomon az aktuális információkat.

Február 27. Hétfő

1. 72931731847
2. 72919618508
3. 72707144576
4. 72706127140
5. 72760975057
6. 73021528147
7. 72638278133
8. 72770246865
9. 72737251290
10. 72723703397
11. 73789868342
12. 72678616066
13. 72703661066
14. 72777425670
15. 72680706367
16. 72714886494
17. 72639443278
18. 72705400775
19. 72727370369
20. 72731542746
21. 72768226972
22. 72708591278
23. 72827743553
24. 72732611187

Február 28. Kedd

1. 72714516377
2. 72664334324
3. 72716123243
4. 72707279343
5. 72713549720
6. 72925087938
7. 72638279328
8. 72675721335
9. 72693236698
10. 72640129524
11. 72651557206
12. 72640099953
13. 72719328558
14. 72770952575
15. 72703237748
16. 72649705141
17. 72767323935
18. 72732659672
19. 73066251469
20. 72727005130
21. 72940062503
22. 72675713656
23. 72777003321
24. 72828044824
25. 72709108461
26. 72804022984
27. 72713628314

Március 1. Szerda

1. 72768202415
2. 72652685238
3. 72801183776
4. 72802763879
5. 72802689172
6. 72674850276
7. 72857386578
8. 72827948425
9. 72619164532
10. 72717081282
11. 72747191202
12. 72775588372
13. 72775634116
14. 72637161403
15. 72804933421
16. 72798691552
17. 72711300087
18. 72740530682
19. 72744989939
20. 72626372992
21. 72626430693
22. 72705853995
23. 72685781337
24. 72797130831
25. 72787090966

Március 2. Csütörtök

1. 72649290190
2. 72649708152
3. 72699935892
4. 72620432968
5. 72788539034
6. 72666980042
7. 72628305424
8. 72825578989
9. 72788046980
10. 72745466501
11. 72656629166
12. 72727091003
13. 72705248259

Március 3. Péntek

1. 72720498470
2. 72647336192
3. 72766688735
4. 72663150449

 

Felvételi előkészítő Dráma Tagozatra 7-8. osztályos diákok számára


A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium a 2020/21-es tanévben is felvételi előkészítővel várja a drámaképzés iránt érdeklődő 7-8. osztályos diákokat.

Játékos képességfejlesztő gyakorlatok, feladatok, különböző dramatikus tevékenységformák segítségével a részt vevő diákok megismerkedhetnek a drámajáték, a színjátszás alapjaival, egyéni és csoportos formában kreatív önkifejezést gyakorolhatnak, felkészülhetnek a gimnáziumi művészetoktatás követelményeire.

A heti másfél órás foglalkozáson felül az előkészítőre jelentkező diákok meghívást kapnak a drámatagozat egyes kiemelt programjaira (nyílt nap, workshop-hétvége, stb.), betekinthetnek a színházi működésbe (Bóbita Bábszínház), és előadásokon, próbákon is részt vehetnek.

A felvételi előkészítő időpontja: hétfőnként 17.30-tól.

Nyílt óra és megbeszélés: 2020. szeptember 9. 17 óra. A pandémiás helyzetre való tekintettel az iskola előtt.

 Első alkalom: 2020. szeptember 14. (hétfő)

Az iskolába való belépés mindenkor a törvényi előírásoknak megfelelően, a jelenlegi szabályozás alapján maszkban, kesztyűben, a portán lévő nyilvántartást aláírásával lehetséges.

Helyszín: Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium, földszint 136-os terem

A felvételi előkészítőt tartja:

Inhóf Orsolya (inhof.orsolya@gmail.com) és Vince Gergő (gergo.vince@gmail.com, 20/210-88-22)

A 8. osztályos előkészítősöknek január – február során lehetőség van egyéni meghallgatásokon való részvételre, szakmai konzultációra.

A konzultációkat Ákli Krisztián (aklik@freemail.hu) Herczeg Adrienn (adriubi@gmail.com) Papp Melinda (temelcsi@gmail.com) Spanicsek Valentina (valcsi.spanicsek@gmail.com) tartja.

  • A felvételi előkészítő költsége havonta 3500 ft/fő, összesen 31500 ft/fő.
  • A fizetés módjáról pontos tájékoztatást adunk a nyílt órán.