Díjak az V. Bartók Béla Nemzetközi Zongoraversenyen

2017.novemberében Grazban az V.Bartók Béla Nemzetközi Zongoraversenyen Papp Mónika 10.A osztályos tanulónk 5.helyezéstSzalai Gábor 11.A osztályos tanulónk 6.helyezést ért el. A versenyen részt vett Farkas Lili 10.A osztályos diákunk. Mindannyian dicsérő oklevélben részesültek. Felkészítő tanáruk Megyimóreczné Schmidt Ildikó.

Gratulálunk!

Neumarkt, ahogy mi láttuk

2017-ben újabb állomásához érkezett iskolánk már régóta jól működő németországi cserekapcsolata: októberben 13 művészetis diákot kísértünk a bajorországi Neumarktba, ahol 8 napot töltöttünk el a fogadó családoknál. Már megérkezésünkkor érezni lehetett, milyen szeretettel és milyen alapos előkészületekkel fogadtak minket. A kisvárossal és annak zenei profilú iskolájával, az Ostendofer Gymnasiummal hamar megbarátkoztunk. Persze nem nehéz megkedvelni egy olyan iskolát, ahol hangszigetelt és jól felszerelt gyakorlótermek találhatók, a könyvtár babzsákos-olvasókuckóval rendelkezik, a büféhez étkezőasztalok is tartoznak és a folyosón mászófalak vannak.

Szerencsére a fogadó diákokkal és a kollégákkal is gyorsan egymásra hangolódtunk: öröm volt tapasztalni ahogy a napok múltával egyre könnyebben –és egyre több nyelven– zajlott a kommunikáció, hiszen nem csak mi fejlődtünk angolból és németből, de a német diákok is sokat tanultak magyarul. Természetesen növendékeink nem csak nyelvtudásukat fejleszthették, hiszen közös zenélésre és együttes szakmai gyakorlásra is adódott lehetőség.

A hétköznapok óralátogatással, gyakorlással, közös kirándulásokkal, városnézéssel és szabadidős programokkal teltek. Jártunk színházi kulisszák mögött és Starbucksban is. A családokkal töltött kellemes hétvége után pedig vasárnap este együtt látogattunk el a Nürnbergi Operába, Berlioz Trojaner című darabjának előadására. Kétségkívül emlékezetes este volt.

Részt vettünk kóruspróbán és iskolai projektnapon is, ahol sokat tapasztaltunk az önállóságra nevelésről és a nyitottságról. Ismerkedtünk, barátkoztunk.

Az informális búcsúesten diákjaink szerették volna megköszönni a fogadó családoknak a szeretetteljes gondoskodást: tánccal, zenével, énekkel készültek. Maguktól. Jó volt ezt látni.

Ahogy az öleléseket és a könnyes búcsút is másnap reggel a pályaudvaron. Meg a csomagokból útközben előkerülő, titkon elrejtett leveleket.

Csak az utazás ért véget. A kaland nem. Már várjuk a tavaszt és az újbóli találkozást, ezúttal Pécsen.

Varga Mónika és Csernák Rita

Kedves Egykori Tanítványaink, Kedves Kollégák!

Tisztelt Szülők!

Kedves Barátaink!

Őszinte örömmel írom ezeket a sorokat: október 27-én és 28-án tartalmas, bensőséges, méltó eseményekkel megkezdődött iskolánk jubileumi ünnepségsorozata, amellyel az iskola 60 éves történetére emlékezünk. Felidézzük azt a jelentős fejlődést, amelynek nyomán a Pécsi Művészeti az ország meghatározó művészeti középiskolájává vált. Az emlékezés során a hagyományaink, a teremtett értékeink tiszteletét fejezzük ki, ugyanakkor a megújulás lehetőségeire is kiemelt figyelmet fordítunk.

Szomorúan és sajnálattal tapasztaltuk, hogy 2016 nyarán az iskola honlapjának tartalma, ezzel együtt az archív anyagok hozzáférhetetlenné váltak, a közös munkával összegyűjtött, az iskola történetét összefoglaló rendkívül értékes anyagok: dokumentumok, fényképek eltűntek a felületről, így megismerhetetlenné válnak a jelenlegi növendékek, szüleik, új kollégáink, az iskola iránt érdeklődők számára.

Tisztelettel kérek Mindenkit, akinek a Pécsi Művészeti múltja- és jövője- fontos, a saját, személyes történetét és így az iskola történetét dokumentáló anyagokat juttassa el az iskolába, szeretnénk, ha a felvállalható múltunk újra megismerhetővé válna. A kollégák archiválják az anyagokat és természetesen – kérésre – vissza is juttatják a tulajdonosukhoz.

Az iskola bejáratánál elhelyeztük azt a táblát, amely hosszú évekig, a régi, Szent István téri épületünknél jelezte a létünket. A tábla az új épületünkbe költözésünk idején „eltűnt”, majd évek múlva visszakerült oda, ahova való.

Bízom abban, ez történik majd az eltűnt dokumentumainkkal is.

​Köszönettel, szeretettel:

Fükéné Walter Mária

tanár, címzetes igazgató

Megjártuk Velencét!

Iskolánk, a hagyományokhoz híven, az idei tanévben is szervezett a velencei képzőművészeti Biennale-hoz kapcsolódó tanulmányutat. A kirándulás idejének az iskolai őszi szünet idejét céloztuk, lehetővé téve így sokak számára a programon való részvételt, valamint a szünet tartalmas eltöltésének lehetőségét. Az út 2017. október 31. és november 3. között zajlott, szem előtt tartva a csoportos utazásra vonatkozó, új törvényi keretek szabta lehetőségek betartását, valamint a felmerülő költségek optimalizálását.

A tervek szerint haladva, október 31-én indultunk a hajnali órákban, így még aznap délután belevetettük magunkat a velencei forgatagba. Az első napon – mint az azt követően mindegyik napon – hajóval utaztunk Velencébe. A nap fennmaradó részét a város megismerésével töltöttük, illetve megtekintettük az Akadémia képtárát, ahol az európai kultúra számos meghatározó művészének alkotásaiban gyönyörködhettünk.

A velencei Gallerie dell’Accademia a firenzei Uffizi-vel egyenértékű gyűjteményt mondhat magáénak, amely a velencei bizánci művektől kezdve, reneszánsz, barokk és rokokó remekművek sorát tárja a látogatók elé.

Az esti órákban értünk a Jesoloban foglalt szálláshelyünkre, ahol felkészülten vártak bennünket, jóllehet a hazai utazási iroda az utolsó pillanatban jelölte ki nekünk is és nekik is ezt a lehetőséget. Az út nem a fő turisztikai szezon egyik kirándulása volt, így az eredetileg kijelölt szálláshely a meghibásodott fűtési rendszer miatt nem tudott bennünket fogadni. Az új helyünkön azonban gyönyörködhettünk a tenger szépségeiben, hisz a szálloda a tengerparton volt. A kiadós és ízletes vacsorát és a szobabeosztást követően hamar nyugovóra tértünk, izgatottan vártuk a következő napra tervezett eseményeket.

A második napon – a reggeli és a közel 45 perces buszos utazást követően – hajóra szálltunk, majd egy rövid sétát követően a Giardiniban töltöttük szinte a teljes napot. Az összefüggő park összesen 29+1 kiállítási pavilonból áll, s kétévenként, a Biennálék alkalmával, változtatja arculatát. Az első rendezvény 1895-ben zajlott itt, Velence akkori polgármestere hívta életre. A modern pavilonok különböző népek művészetébe nyújtanak betekintést, így a miénkbe is. A központi pavilon az olasz pavilon. A kert csupán két esztendőnként nyitja meg kapuit, egyébként zárva tart.

Két osztálynyi csapatunk ( 37 diák és 14 felnőtt) kisebb csoportokba állt össze, így mindenki a saját tempójában tudta befogadni azt a hatalmas mennyiségű és nagyon sokféle minőségű képzőművészeti alkotást, amelyeket az idei évben figyelemre méltónak találtak a kurátorok. A látottak – naiv és szakmai befogadóként egyaránt –  igen megosztották csapatunkat, de abban egyetértettünk, hogy mindenki talált a maga számára páratlan és meghatározó élményt nyújtó alkotást.  A kiállítás megtekintését követően a városban gyönyörködtünk, majd este hét órakor indult vissza a hajónk, majd azt követően a buszunk, ami elvitt bennünket a szállásunkra.  A vacsora, a nap végi beszélgetések és romantikus séták a tengerparton, tele voltak tűzdelve az aznapi élmények feldolgozásával és beszámolásával.

A harmadik napon – ami ugyanúgy indult, mint az előbbi – két helyszínt célzott, más-más indítatással. Az egyik cél a város nevezetes turisztikai, gasztronómiai és képzőművészeti alkotásait jelentette, a másik pedig az Arzenál épületegyüttesébe kiállított képzőművészeti alkotások megtekintését.

A hajózást követően ellátogattunk a halpiacra. A Halpiac neogót csarnokát 1907-ben építették; hangulata, vásári forgataga és a tengeri herkentyűk sokasága látványosságszámba megy. Egy rövid szabad programot követően, útba ejtve a Rialto hidat, elsétáltunk a Bartolomeo Colleoni lovas szobrához, amelynek elkészülése, elkészítése mind történelmi, mind képzőművészeti szempontból izgalmas történeteket és fordulatokat rejt magában. A programok szünetében a városban ebédeltünk, majd közösen elsétáltunk az Arzenálba, utazásunk másik fő helyszínére.

Az Arzenál Velence saját hajóépítő- és fegyverkészítő együttese volt. Ez volt felelős Velence haditengerészeti ellátásáért a második évezred közepén. Az Arzenál az egyik legelső nagyméretű ipari üzem volt a történelem folyamán. Ma már persze nem kizárólag ezzel a céllal üzemel, hanem hatalmas csarnokaiban helyet ad kortárs képzőművészeti alkotások százainak. Az elmúlt naphoz hasonlóan, csoportokba szerveződve jártuk be a kiállítási területet, ahol ismét számtalan és színes alkotással ismerkedtünk meg. Az olaszok pavilonja idén itt kapott helyett, a Giardiniben a velencei kiállítással ismerkedtünk meg. Az este hasonlóan alakult a korábbihoz, és az egyre több hatást és élményt egyre nehezebben „raktároztuk el”.

A negyedik nap a hazautazásé volt. Persze ez sem volt egyszerű hazaút; néhány forgalmi akadályt leküzdve, módunk volt kicsit megpihenni Triesztben, ami 1382-től 1867-ig a Habsburg Birodalom, majd 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchia része volt: a birodalom legfontosabb hajózási és hadikikötőjeként. Valamint egyben székhelye az  Osztrák Tengermellék tartománynak.  Itt megnéztük a belvárostól mintegy 3 km-re álló XIX. századi romantikus Miramare-kastélyt, amely Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége, Sarolta belga királyi hercegnő számára épült. A kastélyban lévő múzeum megtekintése megint csak nagy élmény volt számunkra, hasonlóan a kastély kertjéhez, ami még így is gyönyörűnek mutatkozott, pedig éppen felújítás alatt állt.

Az utazás során szerzett élményeket és az arról készült fotókat megosztottuk egymással, és bátran mondhatjuk, hogy egy tartalmas és jó hangulatú szakmai út áll mögöttünk.

Marcsó-Molnár Gabriella, 2017 november

Zenész diákok pályázati eredményei

Szép Alfréd 9.A fuvolista diákunk az NTP “Nemzet Fiatal Tehetségei” ösztöndíjban részesült, melyet hangszervásárlásra fordíthat. Tanárai: Szeléndi Zsuzsanna és Arnóthné Papp Ildikó.

Sterner András 10.A és Nagy Zoltán Ferenc 11.A klarinétos diákjaink kiemelkedőszakmai eredményeiknek köszönhetően az  NTP “Nemzet Fiatal Tehetségei” ösztöndíjban részesültek. Tanáraik: Radics Miroslav és Laduver Mihály.

​Az NTP pályázatán nemzetközi versenyeken való részvételi lehetőséget és támogatást nyert Tóth Kristóf 13.A szaxofonos diákunk, tanára Szendrői Zsuzsanna.

Gratulálunk!

Harmadik díj a klarinétversenyen

A fotón Sterner András Florent Héau-vel, a zsűri egyik tagjával látható.

III.Országos Dittrich Tibor Klarinétversenyen, Sterner András 10.A osztályos diákunk 3.díjat nyert, tanárai: Radics Miroslav és Laduver Mihály, zongorán közreműködött Sárközy Zoltán.

Gratulálunk!

Sikerek az Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Versenyen

2017. október 13. és 15. között rendezték meg Sátoraljaújhelyen az Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Verseny országos, kárpát-medencei döntőjét, melyen a bírálóbizottság helyezési sorrend nélkül ítélte oda Sátoraljaújhely város plakettjét a vele járó pénzjutalommal együtt a verseny legjobban teljesítő diákjainak, a száznegyven résztvevő közül 25 középiskolásnak. Tóth Mónika, 11. a. osztályos tanulónk a szakgimnáziumi kategóriában nyerte el a rangos elismeréstMészáros Anna, 11. c. osztályos gimnazista diákunk pedig az Anyanyelvápolók Szövetsége által adományozott könyvjutalmat vehette át. Felkészítő tanáruk Rigóné Hódi Hajnalka volt.

A Messzehangzó Tehetségek Alapítványának ösztöndíjasai

Messzehangzó Tehetségek Alapítványának ösztöndíjában részesül iskolánk négy tanulója, Völgyi Boglárka fuvolista, tanárai Huszár EszterSzeléndi ZsuzsannaSterner András és Nagy Zoltán Ferenc klarinétosok, tanáraik Radics Miroslav és Laduver MihályRónaki Nina táncos diákunk, balettmestere Kovács Zsuzsanna.

A gálaesten zongorán közreműködött Sárközy Zoltán.

Gratulálunk!

Zenei mesterkurzus

Nagy sikerrel zárult Dr. Arnóth Balázs gitár-kamarazene mesterkurzusa, mely augusztus utolsó hetében, iskolánkban került megrendezésre. Volt és jelenlegi diákjaink, tanáraink közreműködésével, remek hangulatban telt a hét, nagyszerűművekkel dolgoztak a résztvevők. A szakmai munka eredményét a zárókoncerten csodálhatta meg a közönség. Reményeink szerint jövőre is folytatódhat a gyümölcsöző együttműködés.

Tánckurzus Andrew Greenwood-dal!

A XI. Nemzetközi Pécsi Tnctallkoz ideje alatt klasszikus balett, kortárs tánc kurzusra kaptak meghvst képzésünk legjobbjai. Öt nvendket lttak vendgl, akik ezltal betekinthettek egy trsulat s egy tncfesztivl htkznapjaiba. Így valdi tapasztalatokkal, lmnyekkel gazdagodhattak vlasztott hivatsukrl.

A zártkörű kurzus 2017. szeptember 15-19. között zajlott a Pécsi Balett termében.