A Ludwig Múzeum által diákoknak meghirdetett „Van művészi vénád?” című Bálványok és példaképektémájú nemzetközi kortárs képzőművészeti pályázat országos fordulóján iskolánk tanulóiból álló Dr. csapat pályázati munkája bekerült az első 10 helyezett, azaz a döntősök közé. A döntőben „A legjobb csapatmunka” díjban részesültek. Sikerüket több hónapos kutató és alkotómunka előzte meg. A projektjük a „Nő, mint bálvány” témát járta körül a kiírt szempontok szerint: hogyan viszonyulunk ma a történelmipéldaképekhez, milyen negatív, vagy pozitív hatást gyakorolnak a személyiségünkre. Kisfilmjükben a különböző korok női ideáljait idézték fel. Szerepjátékon alapuló stratégia-társasjátékukban híres nők bőrébe bújhatnak a játékosok. A játékhoz kapcsolódó kiadványuk őszinte interjúiban kortársaik vallanak példaképeikről és bálványaikról. A komplex projekt különösen érdekes kultúrtörténeti és művészettörténeti tudást közvetít.
Miért a nő?
Egyrészt mert a csapatunk főleg lányokból áll. Így ez a téma – a divat, a szépségápolás, a női léttel járó nehézségek és örömök közel állnak hozzánk. Mind a részei vagyunk, és ez nem feltétlenül baj. Lehet ezt okosan, tudatosan csinálni, úgy, hogy a megfelelés kényszere nem szippant be minket. Úgy hisszük, mindehhez szükséges ismerni a történelmet, elődeink hibáit és remek ötleteit is.
Másrészt mert a nő, az anya az örökös bálvány. Az egyik legelső művészeti alkotás, a Willendorfi Vénusz sem más, mint egy nőalak. A férfi vigasza és végzete. Elvárásai vannak a másik nemmel szemben és kívánságai. A legtöbb korszakot egy nő határozza meg – vagy egy korszak meghatároz egy-egy híressé váló nőt. Az egész világ tükröződik a teremtő asszonyban.
Nem gondoljuk, hogy bármelyik nem a másik fölé emelkedhet. A világunk egyensúlyon alapszik, így a projektünk nem az asszony egyedüli mindenhatóságát hivatott hirdetni, hanem az általunk már ismert történelmi személyek, korok ellenpólusát, a korszakalkotó nőt mutatjuk be.
– a digitális oktatás változatlan órarenddel folyik a 9-11. évfolyam növendékei számára;
– 12. évfolyam növendékei az elmúlt hetekben megszokott napokon jelenléti oktatás formájában, ezúttal 60 perces konzultációkon készülnek az érettségi vizsgára;
– a 13. C szakmai gyakorlati órái az iskolában lesznek, elméleti órák online lesznek számukra megtartva;
– a 14. színész képzés gyakorlati órái is jelenléti oktatás keretében lesznek.
Április 30-ig bezárólag meg kell történni az érettségi és szakmai portfóliók leadásának, amely a végzősök érettségi vizsgára bocsájtásának feltétele. (Mozgókép és médiaismeret, Vizuális kultúra, Biológia illetve a szakmai portfóliók a képző-iparművészeti szakképzésen)
2021. május 03. – május 07.
minden nap 8 – 14 óra között (az írásbeli érettségi vizsgák ideje alatt) nincs tanítás.
A tanórák 14 órától kezdődnek, és változatlanul digitális oktatás formában zajlanak.