Erasmus+ előkészítő látogatás: vendégségben az innsbrucki partneriskola képviselői  

Május 26. és 29. között az Erasmus+ program keretén belül iskolánk vendégül látott két kolléganőt az innsbrucki partnerintézményből, ahová szeptemberben tizenkét diákunk utazik majd. Az egyhetes diákmobilitás központi témája a környezetvédelem és a fenntarthatóság lesz.

A mostani látogatás célja az ismerkedésen és kapcsolatépítésen túl a közös projekt előkészítése volt. Vendégeink egy bemutatkozó óra keretében találkoztak a kiutazásra készülő tanulókkal, akik megismerhették egymás környezetvédelemmel és fenntarthatósággal kapcsolatos eddigi munkáját, valamint az osztrák kolléganők bemutatták saját iskolájukat is.

A látogatás során betekintést nyertek intézményünk képzési formáiba, különös figyelemmel a művészeti képzésekre. Megtekintették a képzőművészeti oktatás termeit és alkotótereit, ahol láthatták a folyamatban lévő munkákat és a tanulási módszereket. Egy német nyelvórán is részt vettek megfigyelőként.

A program fontos eleme volt a szeptemberi mobilitás részleteinek egyeztetése, valamint a tervezett foglalkozások és helyszínek pontosítása az Erasmus+ projektcsapat tagjaival.

Köszönjük minden kollégánknak a nyitott és segítőkész hozzáállást, mellyel hozzájárultak a látogatás sikeres megvalósításához.