Örömmel tudatjuk, hogy a Csurgón megrendezett XXIX. Dél-dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozón iskolánk drámás tanulói az alábbi eredményeket érték el: a 11.C osztály tanulói a Jött egy busz című előadással arany minősítést nyertek (rendező: Herczeg Adrienn). A 12.C osztályos tanulók Exit című előadásukkal arany minősítést nyertek. (Rendező: Ákli Krisztián)
2018. március 12-18.között Szlovéniában a Svirel Nemzetközi Zenei Versenyen Notheisz Krisztián és Baczkó Bence11. A osztályos szaxofonos diákjaink remekeltek, mindketten 1.díjat nyertek a rendkívül erős mezőnyben.
2018. március 9-11. között Veszprémben a XV. Országos Oboa és FagottversenyenJegenyés Bence 3.díjatnyert ( a zsűri 1. és 2.díjat nem adott ki), Udvarhelyi Milla 3.díjat nyert ( a zsűri 2.díjat nem adott ki), oklevelet kapott Sinka Eszter és Gradwohl Márk. Tanáruk Kothencz Melindatanári díjban részesült. Zongorán közreműködött Huszics Ibolya.
Szenzációs eredményt ért el iskolánk tanára Tóth Álmosgitárművész.
Az idén V. alkalommal megrendezett Aschaffenburgi Kamarazenei versenyen a Venti Chiavi Gitártrió (Ritter Zsófia, Kormos Balázs, Tóth Álmos) 2. helyezést ért el, mely a trió fennállásának eddigi legkiemelkedőbb eredménye, tekintettel arra hogy ez Európa legnagyobb díjazású, és legnívósabb versenye a maga nemében. A versenyen az Európa szerte legkomolyabb- legalább egy klasszikus gitárt tartalmazó- duók, triók és kvartettek mérettetnek meg a nemzetközi zsűri előtt. A második helyezésen kívül a trió Tóth Álmos átirataival elnyerte a verseny megálmodói, a Kaltchev Guitar Duo által felajánlott legjobb átiratért járó díjat is.
A Belgrádban 2018.márciusban megrendezett Davorin Jenko Nemzetközi Zenei Versenyen iskolánkat két fuvolista diákunk képviselte Bunyik Rebecca és Szentgyörgyváry Albert. Rebecca a C kategóriában 2.díjat nyert, Albert a D korcsoport legmagasabb pontszámával ért el 1. helyezést és a kategória fődíjasalett.
Felkészítő tanáraik: Szeléndi Zsuzsanna és Huszár Eszter.
Az elmúlt hét kedden Szalai Szilviakalligráfus-tanár tartott két órás kurzust az iskola grafikus diákjainak. A kurzuson minden évfolyam részt vett, az első évfolyamtól, az ötödévig. Elmondható, hogy nagy sikere volt, a különböző írásmódokat és eszközöket bemutató óráknak.
Boros Mihály 9.A osztályos zongorista diákunk ismét fellépésekkel teli időszakot tudhat maga mögött: több koncerten lépett fel a Kodály Központban,többek között a Maestro Solti Karmesterversenyen, a PTE 650 éves évfordulóján, közös koncertet adott Bogányi Gergellyel a MÜPA-ban, szólókoncertet adott Budapesten a Bartók Béla Emlékházban.
Emlékezetes fellépései voltak Kecskeméten, Zalaegerszegen, Véménden, Franciaországban, Brazíliában, és természetesen iskolánkban is. Most Müncheni Zeneakadémiai fellépésére készül.
2018.február 15-17. között Szerbiában a Femus Nemzetközi Fúvószenei Versenyen klarinét tanszakunk kilenc tanítványa indult, mindenki kiemelkedően szerepelt, valamennyi diákunk díjat nyert.
Sterner András és Nagy Zoltán Ferenc 1. díjat, Lichtmesz Éva, Raposa Kíra, Tóth Mónika és Szennai Mózes 2. díjat, Berg Kiara, Savanya Janka és Kathi András3.díjat nyert.
Tanáraik Radics Miroslav és Laduver Mihály, zongorán közreműködött Sárközy Zoltán.
A Határtalanul pályázat keretein belül megvalósult utazáson felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Ha ez a program nincs, akkor nem tudtunk volna elutazni Erdélybe, ahol megnézhettük Arany János szülőházát, Kolozsvár nevezetességeit, egyetemeit, és a marosvásárhelyi Szín- és Bábművészeti Egyetem képzéseit.
Az első napunk egy hosszú és kissé fárasztó utazással telt, gyönyörű tájakat láttunk és sok érdekességet tudtunk meg a határon túl élő magyarok életéről. Ezen a napon jártunk Arany János szülőházánál Nagyszalontán, ahol rengeteg mindent mondtak, amikkel segítettek az érettségiben, mivel a ház megtekintése sokkal jobban át tudta adni a korra jellemző dolgokat, mint egy száraz tananyag.
Geszt: Arany János emlékházGeszt: Tisza-kastélyA negyedik napi közös tréningAz Arany János emlékmúzeumnálKolozsvár – városnézés
A második napon már Kolozsváron voltunk, ahol meglátogattuk a Babes-Bolyai Egyetemet és persze a város nevezetességeit is, mint pl Mathias Rex feliratú főtéri szobrot, azaz Mátyás király lovasszobrát, helyi templomokat, valamint „Mátyás az igazságos” szülőházát is. Itt is sok érdekességet hallottunk pl. hogy Mátyás szobrát a világháború után le akarták bontani. Azt is megtudtuk, hogy a Babes-Bolyai Egyetem Románia egyik legrégebbi és legnagyobb egyeteme, s hogy milyen sok magyar diák tanul a különböző szakokon.
A harmadik napon pedig elértük végső célunkat, Marosvásárhelyet. Találkoztunk a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumosokkal, akik majd jönnek hozzánk Magyarországra is. Először körbevezettek minket a Művészeti Egyetemen majd délután együtt megnéztük a város nevezetességeit (Kultúrpalota, Vár), meghallgattunk egy orogonajátékot, megnéztük a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat és persze ismerkedtünk az erdélyi diákokkal.
A negyedik napon közös tréningen voltunk velük, amin együtt gyakoroltuk a színészetet és elég vicces helyzetek adódtak, és szerintem mind a két fél élvezte ezeket. A tréning végén közös produkciókat adtunk elő. Este elmentünk és megnéztük a másodéves bábszínész-hallgatók vizsgaelőadását az egyetemen, ami egy vásári komédia volt. Szerintem kijelenthetem, hogy mindenkinek nagyon tetszett a bábjáték. Este könnyes búcsút vettünk a Líceumosoktól, mivel másnap már korán indultunk haza.
Az ötödik nap egy már kevésbé fárasztó, sokkal gyorsabb utazással kezdődött és ért véget. Ez alatt szinte mindenki megpróbálta kipihenni az elmúlt napok fáradalmait és készülni a másnapi iskolára. De a jó hangulat azért nem hagyott alább. A szép tájak se hagytak el minket. Gyönyörű, de egyben ijesztő havazást láttunk a királyhágói kanyargós úton haladva.