
Díjak a XII. Országos Fuvolaversenyen

A 2022. április 01-03. között megrendezett X. Országos Gitárversenyen Vácott iskolánk két diákjai is remekült szerepelt. Bátai Lilla a második korcsoportban első díjat nyert, Sándor Zalán szintén a második korcsoportban harmadik díjat nyert.
Felkészítő tanáruk Straub Tamás gitárművész-tanár tanári különdíjban részesült.
Gratulálunk!

Mert a Béres azt mondta (Fotó: Cseri László)
A hétvégén Pécsett megrendezett Dél-Dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozón mindkét drámás csoportunk arany minősítést kapott.
A 11. évfolyam „Mert a Béres azt mondta” című előadását Herczeg Adrienn, a 12. évfolyam „Gomoly” című előadását Ákli Krisztián rendezte.
Több különdíjat is elnyertünk:
Legjobb női alakítás:
Főszerep: Nagy Vera – Gomoly
Legjobb férfi alakítás:
Mellékszerep: Agócs Andor – Gomoly

Gomoly (Fotó: Cseri László)



Az elmúlt héten zajlott Nyíregyházán a művészeti gimnáziumban a XXX. Országos Rajzverseny. Két negyedéves diákunk indult, Boráros Laura és Kis-Halas Emma. Mindketten nagyon szépen szerepeltek.
Boráros Laura a korcsoportjában első helyezést ért el.
(Felkészítő tanáruk Horváth M. Zoltán volt.)
Gratulálunk!
A Magyar Szín-Játékos Szövetség „FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK” improvizációs fesztiváljának országos döntőjét 2022. március 19-én tartották Gödöllőn.
Iskolánkat két csapat képviselte a regionálison megszerzett helyezéseknek köszönhetően.
A döntőn budapesti, nyíregyházi, békéscsabai, gödöllői csapatok vettek részt, a látott jeleneteket háromtagú zsűri pontozta. „Rutinos”, a tavalyi versenyen második helyezést elérő végzőseink újra felállhattak a dobogó második fokára, míg a „Vonósnégyes” elnevezésű csapatunk a negyedik helyezést érte el a tíz csapatos találkozón.
II. helyezett: Csapatnév: „Nyári Gáspár”
Tagok: Varjas Hanna, Várda Sára, Hartvég Benjámin, Agócs Andor
IV. helyezett: Csapatnév: „Vonósnégyes”
Tagok: Brettner Benedek, Cseh Boldizsár, Martos Csenger, Martos Kende
Gratulálunk a résztvevőknek!