Kedveseim,
művészeti gimnazistaként nagy rajongója voltam a Pécsi Balettnek, akkor még nem sejtettem, hogy valamikor majd saját tanítványaimnak is tapsolhatok a pécsi színházban. Zongoratanárként Komlón tanítottam évekig, amit nagyon szerettem, de két fiam nevelése mellett pécsi állást kellett keresnem. Egy véletlen folytán tudtam meg, hogy Gelencsér Géza, a Művészeti akkori igazgatója, balettkorrepetitort keres az induló tánctagozat számára. Elvállaltam. Balettmesterem Rónay Márta lett, aki végtelen türelemmel és segítőkészséggel tanított meg a szakmára, ugyanis akkoriban Magyarországon nem volt balettkorrepetitori képzés. Vele dolgoztam 32 évig. Jóbarátok is lettünk, a mai napig együtt utazgatunk, éppen most készülünk a kedvenc tengerpartunkra.
Persze, a baletten kívül rengeteg tantárgyat kellett kísérnem. Emlékszem, az első nagy kihívások Majoros István óráin értek, akinek színpadi tánc címen a pavane-tól a rockig, minden stílusban kellett zenét játszanom. Még bárokba is elmentem kottákat szerezni. Igényes, nagyon nagy zenei tudású kolléga volt, kicsit tartottam is tőle. Dolgoztam Eck Imrével is, ami nagy megtiszteltetés volt számomra. Bartók Mikrokozmoszára kellett a gyerekeknek koreográfiát készíteni. Órák előtt sokat gyakoroltunk, készültünk. Na, és Füsti Molnár Keke színészmesterség órái!!!! Táncdalfesztivál, Hulló falevél: Szaksz Gabi. Hányszor kellett áttranszponálnom, mire megfelelt a hangnem… Fekete vonat: Gestättner Gergő – kissé hamis volt. A kaktusz virága, Jamaicai trombitás: Rezes Judit, Tihanyi Ákos. Hegedűs a háztetőn? Gáspár Jani Tevjéje. Oroszlánkirály? Csak semmi vész, az élet az úr. A táncos és az éneklés? Nagy sikert arattunk a vizsgákon.
Meg kell említenem tragikus sorsú kedvenc kollégámat, családi barátunkat, Vidákovics Tónit. Magyar néptánchoz szokott fülünknek nem volt egyszerű a balkáni táncok 7/8-os, 9/8-os zenéit játszani, de nagy tudású, temperamentumos („sumburubumbu”!) ember volt, jó hangulatú órái élményszámba mentek mindannyiunk számára.
Hogy a 32 év alatt mi jelentette a legnagyobb kihívást? Az improvizáció. Klasszikus zenét értő és tanuló létemre nehezen vállaltam. Angster Pál, aki a Pécsi Balett első és tapasztalt korrepetitora volt, biztatott. Sokáig ellenálltam, mert ilyet sehol nem tanítottak. Aztán beláttam: másként nem megy, hiszen az a dolgom, hogy a táncost a zenémmel segítsem, kiszolgáljam. Persze, a vizsgákra szép, érzelmes adagiókat, vidám polkákat kerestem nemes zeneszerzőktől, mániákusan gyűjtött kottáimból.
Sokszor helyettesítettem a Pécsi Balettben kedves és kevésbé kedves balettmesterek óráin. Kedvencem Havas Ferenc volt, épp a minap láttam egy felvételen táncolni, fantasztikusnak tartom!
Szenvedélyes vendéglátó vagyok, sokszor nálam tartottuk Mártival az osztályaink félévi, év végi értékeléseit, kisebb megvendégelés keretében. Később, már végzett diákjaink is gyakran meglátogattak, nálam szálltak meg, jó ezekre visszaemlékezni!
Elnézést, ha túl terjengős lett ez a beszámoló, de mi a dolga egy balettkorrepetitornak? Nem beszél, figyel, segít. Na, most bepótoltam. Utoljára még egyet üzenek egykori iskolám jelenlegi tanárainak: szeressétek a hivatásotokat és a gyerekeket!
Bachman Zoltánné, Dodó néni