2005-2010

Balettmester: Kovács Zsuzsanna

Nem mondom, hogy könnyű volt a kezdet, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy vajon tudom-e ezt hatékonyan, jól csinálni? Tudom-e őket kellően motiválni? Meg tudom-e szerettetni velük annyira a táncot, hogy ezt a gyönyörű, de nehéz hivatást válasszák? 

Kedves Tánctagozat!

2009-ben végeztem az iskola tánctagozatán. Nagyon szép emlékekkel gondolok vissza a “Müszi”-ben eltöltött éveimre. Amellett, hogy egy kiváló hely volt a táncművészeti tanulmányok folytatására, az iskola lehetőséget biztosított a mindennemű kifejezés és kreativitás számára.

Az oktatóink nem csak tanárok, hanem mentorok és inspirációk voltak, akik egyénekhez illő feladatokat és lehetőségeket biztosítottak. Kaptunk koreográfiai lehetőséget, tudásunkat bemutathattuk országos versenyeken, színházi produkciókban, a meghívott vendégoktatók további fejlődést biztosítottak. 

Nagyon jó közösségre emlékezek vissza, amelyben nem csak azt osztályokon belül volt összetartás, hanem a különböző évfolyamok között is, tanultunk, inspirálódtunk egymás által és hosszú barátságok is szövődtek. A szakmai fejlődés mellett a közismereti órákra is kellő hangsúly volt fektetve, és közismereti tanáraink empátiával kísérték és támogatták a szakmánk felé való elkötelezettségünket. 

Ami még nagy hatással volt rám, hogy az iskolai lét különböző művészeti tagozatok ölelésében zajlott. Szobatársaim egy része a kollégiumban képzőművészek voltak, így napról napra követhettem például egy festmény létrejöttét. Vagy egy-egy esti teremben maradás során volt, hogy egy későig gyakorló zenész becsatlakozott és zongorával improvizált.

Nyitottsággal, kollaborációval, a különböző művészeti ágakra való széles rálátással ajándékozott meg az iskola, amelyet visszanézve sem cserélnék el semmire. Ez nemcsak tágította művészi látókörömet, hanem megtanítottak a csapatmunka értékére és a különböző művészeti formák összekapcsolódásának szépségére. Ezeket az innen szerzett értékeket a mai napig hordozom, és ha lehetőségem engedi, képviselem.

Nehéz kedvenc emlékeket kiemelni, mert az iskolában való létezés minden pillanatát nagyon élveztem.

Kívánom, hogy a jelenlegi és jövőbeni diákok is szivacsként szívják magukba ezt a sokrétű, különleges “müszis” miliőt és létet, és élvezzék ki minden pillanatát az iskolában eltöltött éveiknek.

 

Üdvözlettel:

Edit

Fotó: Gász Orsolya