1990-1994

Balettmesterek:
Végvári Zsuzsa
Uhrik Dóra
Borisz Nadtocsij

Képesítő vizsgát tettek a balett tagozat diákjai

Tizenhárom színpadi táncos

Balettből, népi- és színpadi táncból egyaránt vizsgáztak a végzősök
Fotó: Laufer László

Tizenegy lány és két fiú végezte fegyelmezetten, szépre csiszolt mozdulatokkal a nagy figyelmet igénylő gyakorlatokat tegnap a Pécsi Nemzeti Színház baletttermében. A majd’ kétórás vizsgán balett-tudásuk mellett a Pécsi Művészeti Szakközépiskola végzős diákjai megcsillogtatták színpadi és néptánc ismereteiket is, és táncos képesítést szereztek.

A négy éves kora óta balett-foglalkozásokra járó Kecskó Timit állítja le a terveiről fagattom.

– Tanítani szeretnék, Rotterdam­ba jelentkeztem a táncakadémiára, mert Magyarországon sehol nem oktatják a modern táncok tanítását. Ha az idei felvételi sikerül, balettmester lesz belőlem, ha nem, a jogot szeretném elvégezni.

A most végzett fiatal táncosok a tavaszi szünetben próba­táncolásra jelentkeznek a színházaknál, illetve a Balett Intézet felvételijére készülnek. Néhányan már most tudják, hol fognak táncolni. A kevesek egyike Krausz Alíz, aki a Művészeti Szakközépiskola Pállmunk Alapítványának ösztöndíjával egy évig a Pécsi Balett együttesénél táncol. Alíz a mohácsi sportiskolában végzett, és csak tizenévesen kezdett el balettozni.

– Az együttes fennállásának 30. évfordulóján bemutatott repertoár teljesen felkavart. Minden előadásukat a Pókhálót, az Iszonyat balladáját a Változatok egy találkozásra című megnéztem, és évek óta azért dolgozom, hogy a társulat tagja lehessek. Hogy mi kell ehhez a pályához? Elszántság, fanatizmus, kitartás, hogy nem adjam fel, ha nem sikerül rögtön.

Uhrik Dóra táncművész, az iskola igazgatóhelyettese, a húsz éves tánctagozat vezetője a képzés jövőjéről beszélt.

– Két ellentétes tendenciának lehetünk tanúi. Egyrészt kevesebben jelentkeznek a balettiskolákba, ugyanakkor egyre több oktatási intézmény foglalkozik az országban a táncosok képzésével. Így a nyugati rendszerhez hasonlóan nálunk is megnő a túlképzettek aránya, és csak a legjobbak maradhatnak a színpadon.

Iskolánk akkor maradhat versenyben, ha a képzés időtartamát kiterjesztjük. Az izmok kifejlesztésében ugyanis az idő is jelentős szerepet játszik, és nem lehet intenzív munkával pótolni a megfelelő alapozást. Szeretnénk ha a Nevelési Központ tánctagozatos iskolájával együttműködve hat évig oktatnánk a tanulókat.

P. E.

Év végi balettgála – meglepetésekkel

Klasszikus és modern táncokat egyaránt láthat a közönség
Fotó: Szundi György

Valódi meglepetésekkel szolgál a Művészeti Szakközépiskola Uhrik Dóra vezette tánctagozatának vasárnap délelőtt 11 órakor, a Pécsi Nemzeti Színházban sorra kerülő évvégi gálaműsora. Fő szereplői táncosként sőt több helyütt koreográfusként is a végzős növendékek, akik helyenként erősítést kapnak az alsóbb évfolyamokból. A színes, izgalmas műsorban megjelenik az a hagyománytörés, ami mindig is jellemző volt a Pécsi Balett társulatára.

Kortárs modern koreográfiát láthatnak a nézők az iskola egy volt növendéke, Papp Tímea betanításában, aki a hollandiai táncfőiskoláról látogatott haza. Lőrincz Katalin modern balettet tanított be.

Színre kerül klasszikus jellegű táncmű Csajkovszkij zenéjére, klasszikusabb modern balett, továbbá önálló koreográfia mezőségi, kalocsai táncokra és Lloyd Webber Macskák című világsikerének egy száma. Mindaz, amit hazai oktatóiktól és a vendégtanároktól elsajátítottak a szakközépiskola táncos növendékei. A gálaműsor nem csupán a tánctagozat elmúlt évi munkájáról ad évvégi tablót, hanem a pécsi táncosképzés tájékozódási irányait is érzékelteti.