Papp Anita, klasszikus balett szakos művésztanár vagyok. A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola intézményében tanítok, óvodás korcsoporttól kezdve a felnőttekig bezárólag. Szerencsésnek mondhatom magam, mert csupa olyan diákom van, aki önként, saját belső elhatározásból jött hozzánk balettet tanulni. Nem kérdés, hogy a balett a mozgásnak egy kötött, fegyelmezett formája, ezért jótékonyan visszahat gyakorlójának a tanulmányi eredményeire is. Ezért becsüljétek meg. Engem is a mozgás és a tánc iránt érzett szeretet vezérelt ebbe az irányba. Nevelőim és szaktanáraim már testnevelés órákon észrevették a mozgásomon azt a különlegességet, amelyet csak tovább kellett fejleszteni ahhoz, hogy ki tudjak teljesedni benne. Ezért jöttem a Művészetibe.
Emlékeim között keresgélve, 36 év távlatából élénken jönnek elő a történetek, most ezekből mazsolázok.
Már az első évben a Pécsi Nemzeti Színház egy emlékműsora keretében egész osztályunkat felkérték szerepelni. A próbák neves színművészekkel zajlottak, ekkor léptem először igazi színpadra. Nagy élmény volt számunkra, hogy tájelőadások során Szegedre és Budapestre is eljuthattunk. A buszutakon, a színházakban különleges légkör vett minket körül, amelyre még most is szívesen emlékszem.
Most elmondom, hogyan úsztam meg a május elsejei felvonulást. Abban a történelmi helyzetben még mindenkinek kötelező volt a május elsejei felvonulásban részt venni. A Szegedi Nemzeti Színházban vendégszerepeltünk április végén, és előadás után nem kellett rögtön buszra szállnunk, hanem egy szállodában tölthettük az éjszakát. Vidéki kislányként első szállodai élményem volt. Ezt még tetézte az a felismerés, hogy elsején nem kell felvonulni, ráadásul haza is utazhatok a hétvégére, ami a mi időnkben nagy ajándéknak számított, mivel kéthetente még szombaton is volt tanítás. Sőt, amikor a színházban próbák és előadások sorozata volt, előfordult, hogy 3 hónapig nem tudtam hazamenni, aminek édesanyám nem örült.
Ez az eset még első évfolyamban történt. Osztályunk minden tagja együtt készítette egy oviscsoport babáinak ruháit, és szórakoztatásukra közösen készítettünk koreográfiát, amit a helyszínen el is táncoltunk. Maga a munkafolyamat alatt igen jól éreztük magunkat, és hihetetlenül összerázott bennünket. A kollégiumnak is volt egy kötött rendje, és ha a tanulással az időből kicsúsztunk, csak az illemhelység adott helyet a folytatására. Ez a szituáció elég lehangoló volt, másrészről izgalmat adott a tanárok előli bujkálás.
Egy több napos osztálykiránduláson a programok után az egyik szobában összegyűlve éjszakába nyúló beszélgetések adtak alkalmat arra, hogy az osztályközösség úgy egymásra találjon, mint még soha. Attól az ominózus szegedi kirándulástól kezdve mindenki mindenkire számíthatott bármiben.
Tanulmányaim alatt abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Pécsi Balett alapítója, igazgatója, neves szólistái, név szerint: Eck Imre, Tóth Sándor, Kovács Zsuzsanna, Rónay Márta, Zarnóczai Gizella, Hajzer Gábor, Gombosi László, Solymos Pál voltak a tanáraim. Tőlük tanulhattam a szakma fortélyait, hálásan köszönöm a belém vettet bizalmat, segítséget, tanítást, okítást, tanácsokat!
Miután az itteni tanulmányaimmal végeztem, éveken át voltam tagja a híres Pécsi Balett társulatának, amelynek köszönhetően olyan messzi országokba is eljuthattam, amiről korábban álmodni se mertem. Az eközben szerzett élmények arra sarkalltak, hogy magam is olyan gyermekek mellé álljak tánctanárnak, akiket a szüleik is támogatnak az elhatározásaikban, mert erre nagy szüksége van annak, aki menet közben elbizonytalanodik. Kemény és katonás élet ez belülről nézve, mégis megéri, mert lépésről-lépésre elősegíti az emberi jellem gazdag és jóirányú fejlődését. Azért kerültetek a legjobb helyre, mert egymásra is jó hatással lehettek. Együtt szoríthattok zenész és képzős társaitokkal egymás sikereihez! A város, amely helyet adott a képzéseteknek, állandóan pezsgő életével ugyanúgy színtere lehet a ti kibontakozásotoknak, mint az enyémnek. Csak rajtatok múlik, mennyit tudtok hozzátenni egyéniségetekből fakadóan mindehhez! Legyetek lelkes résztvevői és vállalkozó kedvű támogatói a város számtalan rendezvényének, és járuljatok hozzá aktívan ahhoz, hogy az idelátogató érdeklődők jó hírét vigyék magukkal az itt zajló művészeti életnek, vele együtt a városnak! Ehhez kívánok nektek tartós eltökéltséget, jó kedvet, és sok-sok beletett energiát, folyamatos sikereket! Eredményes Müszis éveket kívánok nektek!
Papp Anita