1993-1997

Balettmester: Rónay Márta

Ez a suli egy olyan különleges élmény, amit máshol nem kaphatsz meg. Reggel balett a Liszt-teremben, aztán futás a suliba tanórákra, délután megint táncórák a suliban, vagy a színházban, este próba, vagy előadás a színházban. Közben lerohantunk a menzára ebédelni. Rengeteget futkostunk…

A balett világnyelvén

Tegnap vizsgáztak a pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatának növendékei.

Kilenc tehetséges ifjú növendék – hat lány és három fiú – tett gyakorlati képesítő vizsgát a Pécsi Nemzeti Színház balett-termében – Rónay Márta, Hajzer Gábor, Körmendy László, Bálint Éva, Papp Tímea és Uhrik Dóra Liszt-díjas érdemes művész (képünkön), táncművészeti igazgatóhelyettes tanítványai.

Mint az igazgatóhelyettes elmondta, a táncművészeti tagozatról – ahol általában 15–16 növendék végez – számos kiválóság került ki az évtizedek során. Például Delbó Balázs, a Magyar Állami Operaház szólistája, Szigeti Oktávia, aki Párizsban él a hivatásának, Markovics Ágnes és Kéri Nagy Béla, akik a szegedi társulatnál dolgoznak, míg hárman a nemzetközi hírű pécsi balett szólistái – Czebe Tünde, Nibl Tamara és Három Edina.

A most vizsgázók folytatják a negyvenéves évfordulóját ünneplő iskola szép hagyományát, a balettosok közül ketten Hollandiában, a Rotterdami Akadémián, egy növendék pedig Zürichben tanulhat tovább.

B. R.

 
 

Pandúr-bál

A Szent György-napi rendőrségi ünnepen rangos külföldi vendégek részvételével ez évben is megrendezésre került a hagyományos Pandúr-bál. A mulatságot palotással a Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncosai (képünkön) nyitották meg, majd az Ifjúsági Ház Forma–1 táncstúdiója lépett színpadra. Ezúton mond köszönetet támogatóinak az országos bűnügyi magazin, a Pandúr szerkesztősége: a Matávnak, a Postabanknak, a FEMÁ-nak, az OTP Baranya Megyei Igazgatóságának, a Leier BCM-nek, a Bóly Rt.-nek és valamennyi más szponzorának. A vendégek ismét megválasztották a „Pandúr szépét” – a címet egy évig Orbán Csilla, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság dolgozója viselheti.