Gyászhír – elhunyt dr. Pandur József

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy dr. Pandur József nyugalmazott főiskolai tanár, festőművész, művészettörténész, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium egykori tanára (1992-2000) életének 82. évében, 2020. május 2-án elhunyt.

A pécsi Tanítóképző Intézetben, majd az egri Pedagógiai Főiskolán tanult. 1969-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Először a pécsi Tanítóképző Főiskolán, majd nyugdíjba vonulásáig a Janus Pannonius Tudományegyetem rajz tanszékén tanított rajzot és művészettörténetet.

Számos önálló kiállítása volt, több alkalommal vett részt külföldi tanulmányúton. A klasszikus festészeti értékek őrzőjeként munkálkodott. Műhelyében elsősorban a táj és az ember harmóniáját kifejező kompozíciók, portrék, csendéletek készültek.

Magas színvonalú oktatói és kiváló szakmai munkásságát állami és egyéb kitüntetései is fémjelzik:

  • Művészeti Nívódíj,
  • MTA Opus Mirabile kollektív díj,
  • Apáczai díj,
  • Városháza Emlékérem.

Megalapítója volt a Pécsi Grafikai Műhelynek és a Bicsérdi Nemzetközi Művésztelepnek.

Személyében Pécs meghatározó művésztanárát gyászoljuk. Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.