Boros Misi a philadelphiai Curtis Institute of Music nyári egy hetes mesterkurzusán

Boros Misi 9.A osztályos diákunk most tért haza New Yorkból, ahol Bogányi Gergellyel adott nagy sikerű koncertet, és máris itt a következő szenzációs hír: Misit beválasztották a 20 ifjú közé, aki részt vehet a philadelphiai Curtis Institute of Music nyári egy hetes mesterkurzusán. Lang Lang és Yuja Wang is ott végzett, Misit fogja az ő tanáruk tanítani, Gary Graffman.
Misi felkészítő tanára Megyimóreczné Schmidt Ildikó.

Gratulálunk!

Németországi ösztöndíj

Számos országos és nemzetközi siker után már rég hallhattunk volt tanítványunkról Bálint Gyimesi -ről, aki a frankfurti egyetemen tanul.
Tanára Prof. Laura Ruiz. Nos, ezt most egy szenzációs sikerrel pótolja; ugyanis egy verseny keretében elnyerte a világhírű Yamaha cég németországi ösztöndíját, amelyre német egyetemek 27. életévüket be nem töltött diákjai nevezhettek úgy, hogy felvételt küldtek be, és a felvételek alapján nyerhettek meghívást a versenyre, ahol 3 egyenértékű díjat osztottak ki.
Ennek a versenynek a díjazottja lett Bálint, aki még ezen kívül elnyert egy koncertlehetőséget is a világhírű cég szervezésében.
A képen Bálinttal jelenlegi tanára Laura Ruiz és Olaf Krüger, a Yamaha Music Foundation Europe igazgatója látható, aki a díjat személyesen adta át. A múlt héten Nagy Zoltán Ferenc és Sterner Andris tanítványaimmal voltunk tanulmányi úton Laura Ruiz-nál, ahol találkozhattunk végre Bálinttal is, és csodálatos 3 napot tölthettünk Frankfurtban sokat tanulva, okulva.A srácok szenzációsan fújtak; mihamarabb várnak minket vissza.
A Pécsi Művészetiben tanulni jó!

Kiemelt arany minősítés

A 2018-as Helikoni Ünnepségeken a Pécsi Müszi Klarinétegyüttese kiemelt arany minősítést nyert, és a Festetics Kastélyban fellépett a gálakoncerten.
Az együttes tagjai: Lichtmesz Éva, Raposa Kíra, Tóth Mónika, Savanya Janka, Nagy Zoltán Ferenc, Sterner András, Kathi András – klarinét, Bischof Gergő – ütőhangszerek.
Felkészítő tanáraik Radics Miroslav és Bánky Géza.

Gratulálunk!

VIII. Nemzetközi Orgonás Találkozó – Szeged

2018. április 30. és május 3. között került megrendezésre a VIII. Nemzetközi Orgonás Találkozó Szegeden, amelyen iskolánk mind a négy orgona főtárgyas növendéke részt vett. A konzisok 16 fős mezőnyében, melyben nem volt korcsoport szerinti beosztás, az alábbi eredmények születtek:
Werner Lilla arany, Osvald Otília és Varga Zsófia ezüst,
Racskó Eszter bronz minősítést kaptak. Felkészítő tanáruk Köcsky Tibor.

Gratulálunk!

Fődíj a Helikoni Ünnepségeken

A 2018-as Helikoni Ünnepségeken Berg Kiara 11.A osztályos magánénekes diákunk a komolyzene- szólóének kategóriában fődíjat nyert, az Aradon megrendezett könnyűzenei énekversenyen 2.díjat nyert.
Felkészítő tanára Nemes-Horváth Orsolya, zongorán közreműködött Petőcz Zsuzsanna.
Gratulálunk!
( A fotón az aradi verseny oklevelével és díjával, valamint tanárnőjével látható)

“Költészet napi író-olvasó találkozó”

A költészet napjához kapcsolódóan 2018. április 18-án iskolánk vendége volt Háy János költő, író, számos nagy sikerű kötet szerzője.  A találkozón a szerző saját műveinek születéséről, ihletforrásairól beszélt, valamint a hallgatóság kérdéseire válaszolt. 

Fejér Sára és Németh Rebeka, 10. c. osztályos tanulók kedvenc műrészleteik felolvasásával gazdagították a találkozót. 

Az író-olvasó találkozót iskolánk tanára, Ákli Krisztián moderálta.