Neumarkt, ahogy mi láttuk

2017-ben újabb állomásához érkezett iskolánk már régóta jól működőnémetországi cserekapcsolata: októberben 13 Művészetis diákot kísértünk a bajorországi Neumarktba, ahol 8 napot töltöttünk el a fogadó családoknál. Már megérkezésünkkor érezni lehetett, milyen szeretettel és milyen alapos előkészületekkel fogadtak minket. A kisvárossal és annak zenei profilú iskolájával, az Ostendofer Gymnasiummal hamar megbarátkoztunk. Persze nem nehéz megkedvelni egy olyan iskolát, ahol hangszigetelt és jól felszerelt gyakorlótermek találhatók, a könyvtár babzsákos-olvasókuckóval rendelkezik, a büféhez étkezőasztalok is tartoznak és a folyosón mászófalak vannak.

Szerencsére a fogadó diákokkal és a kollégákkal is gyorsan egymásra hangolódtunk: öröm volt tapasztalni ahogy a napok múltával egyre könnyebben –és egyre több nyelven– zajlott a kommunikáció, hiszen nem csak mi fejlődtünk angolból és németből, de a német diákok is sokat tanultak magyarul. Természetesen növendékeink nem csak nyelvtudásukat fejleszthették, hiszen közös zenélésre és együttes szakmai gyakorlásra is adódott lehetőség.

A hétköznapok óralátogatással, gyakorlással, közös kirándulásokkal, városnézéssel és szabadidős programokkal teltek. Jártunk színházi kulisszák mögött és Starbucksban is. A családokkal töltött kellemes hétvége után pedig vasárnap este együtt látogattunk el a Nürnbergi Operába, Berlioz Trojaner című darabjának előadására. Kétségkívül emlékezetes este volt.

Részt vettünk kóruspróbán és iskolai projektnapon is, ahol sokat tapasztaltunk az önállóságra nevelésről és a nyitottságról. Ismerkedtünk, barátkoztunk.

Az informális búcsúesten diákjaink szerették volna megköszönni a fogadó családoknak a szeretetteljes gondoskodást: tánccal, zenével, énekkel készültek. Maguktól. Jó volt ezt látni.

Ahogy az öleléseket és a könnyes búcsút is másnap reggel a pályaudvaron. Meg a csomagokból útközben előkerülő, titkon elrejtett leveleket.

Csak az utazás ért véget. A kaland nem. Már várjuk a tavaszt és az újbóli találkozást, ezúttal Pécsen.

Varga Mónika és Csernák Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.